Nyírbátor, 2021. november 26. A kormány egy héttel meghosszabbítja a november 22-től 28-ig tartó oltási akcióhetet, így december 5-ig regisztráció és előzetes időpontfoglalás nélkül várják az oltakozni szándékozókat naponta 7 és 19 óra között az ország 101 kórházában és szakrendelőkben is. MTI/Balázs AttilaA kormányzati honlapon kiemelték: az oltópontok vasárnap is nyitva vannak, egészen 19 óráig várják, akár előzetes időpontfoglalás nélkül, az embereket.
A közlemény szerint az oltási akcióhéten a megjelentek 82 százaléka, 609 ezer ember már a megerősítő harmadik oltásért érkezett az oltópontokra. Továbbá 91 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását – emelték ki.
A legtöbb oltást eddig pénteken adták be, aznap 139 520 ember kapta meg védőoltását – tették hozzá. Mint írták:
az oltási akcióhéten beoltottakkal együtt mostanra 6 115 235-re emelkedett a beoltottak száma, közülük 5 836 668-an már a második, 2 443 456-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is felvették.
„A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, akinél több mint 4 hónap telt el az előző oltása óta” – hívták fel a figyelmet, kiemelve: a harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékra emelhető a védettségi szint.
Kitértek arra is, hogy az oltási akció második hete hétfő reggel 7 órakor kezdődik és december 5. vasárnap 19 óráig tart. Az oltópontok száma várhatóan tovább bővül, elérhetőségük a koronavirus.gov.hu honlapon található – írták.










