logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Jónak lenni jó! – Már több mint 48 millió forint gyűlt össze

| Szerző: hirado.hu
Már több mint 48 millió gyűlt össze a Jónak lenni jó! kampányban. A közmédia jótékonysági műsora a koronavírus miatt árván maradt gyerekek javára gyűjt. A 1357-es számon egy hívás vagy egy sms 500 forintot jelent. Közben folyamatosan érkeznek a tárgyi felajánlások is.

Az adományvonal az év végéig elérhető. A Jónak lenni jó! idei, immár tizedik kampányát bejelentő sajtótájékoztatón Áder János köztársasági elnök, a Regőczi Alapítvány alapítója hangsúlyozta: céljuk, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a gyermekeknek, akiknek családját tragikusan érintette a koronavírus-járvány.

A hazai médiában egyedülálló kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt kilenc évben csaknem 1,7 milliárd forint jutott el a rászorulókat segítő szervezetekhez. Olyan világsztárok csatlakoztak korábban az összefogáshoz, mint Bud Spencer, Sarah Jessica Parker, Angelina Jolie, Brad Pitt, Jean-Paul Belmondo vagy Lewis Hamilton.

A relikviák többsége a Jónak lenni jó! honlapján megvásárolható, néhány különleges tárgyat pedig a december 19-i egész napos műsorfolyam során árverésre bocsátanak.

Többek között felajánlásra került Katona György A csíksomlyói búcsú című festménye, amelyen impresszionista stílusban jelenik meg a magyarság egyik legnagyobb zarándoklata.

A karitatív akciót jószolgálati nagykövetként segíti a kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó Nagy Tímea és a háromszoros olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó Szilágyi Áron. Nagy Tímea 1993-as esseni világbajnokságon csapatban nyert aranyérme, Szilágyi Áron pedig a tokiói olimpián viselt vívósisakja felajánlásával járul hozzá a gyűjtéshez.

HUF 11705084-21448492-00000000
EUR IBAN: HU20 1176 3055 5885 6886 0000 0000
USD IBAN: HU26 1176 3055 5885 7014 0000 0000

Az adományvonal: 1357. A hívások díja egységesen: 500 Ft/hívás, sms

További információkért látogasson el a Médiaklikk oldalára.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még