logo

Műsorújság

×

social

élő

Rendkívüli

ÉLŐ | Kövesse itt a nap 24 órájában az ukrán válság legfrissebb fejleményeit

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Fidesz-kongresszus – Orbán Viktor: Újra győzni fogunk, mert Magyarországnak előre kell mennie, és nem hátra!

Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének vasárnap a kormánypárt 29., tisztújító kongresszusán. Elnöki beszédében a kormányfő azt ígérte, hogy a következő hónapokban „olyasmik történnek majd, amit még senki sem látott”: a nyugdíjasoknak kifizetett 80 ezer forintos prémiumot követően kifizetik a 13. havi nyugdíj teljes összegét, a fiatalok januártól nem fizetnek személyi jövedelemadót, 200 ezer forint lesz a minimálbér és 260 ezer forint a garantált bérminimum.
Zsigó Róbert fideszes országgyűlési képviselő, családokért felelős parlamenti államtitkár, a rendezvény házigazdája és szavazó küldöttek párt 29. tisztújító kongresszusán a Hungexpón (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A Hungexpon tartott rendezvényen a küldöttek és meghívott vendégek előtt az utolsóként felszólaló újraválasztott elnök közölte: hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök. Húsz százalékkal nő az ápolók, a szociális és a kulturális ágazatban dolgozók bére. A családoknak visszafizetik a 2021-ben befizetett adót. Ilyen sose volt még – hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök azt ígérte: ha folytatódik a polgári kereszténydemokrata kormányzás, tíz év alatt újra hatalmas utat tehet meg Magyarország, felléphetünk a fejlett országok közé, felszámolhatjuk a szegénység maradékát is, zöld, egészséges, természeti kincseit és szépségeit megőrző, egészségesebb és hosszabb ideig élő emberek országa lehetünk.

A pártelnök – aki 1993–2000 között volt, illetve 2003 óta újra a Fidesz elnöke – kijelentette:

a Fidesz fennállása óta hű maradt önmagához, hű Magyarországhoz és annak népéhez, hű a magyar emberekhez.

A kormányfő arról is a beszélt: a járványok és népvándorlások korában Magyarországon is a biztonság a legfontosabb kérdés, meg kell védeni a határokat a migránsoktól, és az oltásellenesekkel szemben kell mozgósítani kell az erőket, mert az oltás életet ment.

A kongresszuson a küldöttek – Orbán Viktor újraválasztása mellett – a Fidesz négy alelnökéről is szavaztak: újraválasztották Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Kósa Lajost, a tisztségről miniszteri posztja miatt leköszönő Novák Katalin helyére pedig Gál Kinga európai parlamenti képviselőt választották meg.

A Hungexpo C pavilonjában lévő konferenciateremben tartott rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődött, a színpad mögötti hatalmas narancssárga led-falon látványos installációt vetítettek ki, majd megjelent a „Nekünk Magyarország az első” mottó is, a szónoki pulpitus mögött pedig magyar zászlókat helyeztek el. Az esemény kezdetén Miklósa Erika operaénekesnő énekelte el a Himnuszt.

A program testületi beszámolókkal kezdődött, felszólalt többek között Kövér László, a Fidesz választmányának vezetője, Kocsis Máté országgyűlési frakcióvezető, Kubatov Gábor, a Fidesz ügyvezető alelnöke, Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője és Semjén Zsolt, a szövetséges KDNP elnöke is.

A felszólalók mind azt hangsúlyozták: a Fidesz-KDNP-nek kell megnyernie a 2022-es választásokat.

Kocsis Máté azzal érvelt: ismerve Gyurcsány Ferenc kormányzását, az ellenzék politikáját és „mindenre való alkalmatlanságát”, az lesz a legjobb, ha a Fidesz-KDNP nyeri meg a jövő tavaszi választásokat.

Kövér László úgy fogalmazott: 2022-ben, újra Európa védőbástyáján állva, negyedszer is győzni fogunk, míg Kubatov Gábor azt mondta: azért fog győzni a Fidesz, „mert mindnyájunknak Magyarország az első”.

Deutsch Tamás azt ígérte: a Fidesz-KDNP képviselői meg fogják védeni az ország szabadságát Brüsszelben és Budapesten egyaránt, míg Semjén Zsolt KDNP-elnök a keresztény civilizáció védelmét és a nemzeti szuverenitás biztosítását nevezte a Fidesz-KDNP szövetség legfontosabb céljának.

A felszólalásokat követően kezdődött a tisztújító szavazás, ami közben a küldöttek és a vendégek az épület földszintjén két fotófal előtt fényképezkedhettek, különböző feliratú táblákkal, mint például: I love Fidesz, vagy Hajrá, Magyarország! Az esemény házigazdái Koncz Zsófia országgyűlési képviselő és Zsigó Róbert államtitkár voltak.

A szavazást követően miniszteri, államtitkári felszólalásokkal folytatódott a kongresszus, többen felhívták a figyelmet a migráció veszélyeire, valamint családok védelmére is.

Szijjártó Péter külgazdasági és a külügyminiszter azt hangsúlyozta:

harcolni kell Brüsszel és a baloldal migrációs politikája ellen,

míg Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára arra figyelmeztetett: a baloldal egy nap alatt meg tudná nyitni a határokat.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és az alelnöki poszton őt váltó Gál Kinga EP-képviselő is a családok védelmét hangsúlyozta. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig a jövő évi parlamenti választást sordöntőnek nevezte és úgy fogalmazott: tavasszal „jövőt választunk, a jelen és a múlt között dönthetünk”.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még