logo

Műsorújság

Rendkívüli

Kövesse itt élőben az ukrán válság legfrissebb fejleményeit

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Mindenszentek és halottak napja: „Égig érjen a fény, egy-egy gyertya égjen”

| Szerző: hirado.hu
Demjén Ferenc Gyertyák című dalában minden benne van, amit ezekben a napokban érzünk. Gyertyát gyújthatunk azokért, akiket nem láthattunk már régen. Emlékezhetünk családi körben, vagy kilátogathatunk a temetőbe. A hirado.hu minden fontos információt összegyűjtött, ami segíti a megemlékezés nyugalmát.

November 1. mindenszentek ünnepe, november 2. a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek napján ünnepli a katolikus egyház az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, november 2-án pedig megemlékeznek minden elhunytról.

Egyre többen látogatnak el a temetőkbe, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre. Mások inkább családi körben emlékeznek.

Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére, ITT válaszolhat azzal kapcsolatban, hogy Önnek hogyan telik a mindenszentek.

Tovább tartanak nyitva a temetők Budapesten

Október 27-től november 2-ig meghosszabbított nyitvatartással, 7-től 20 óráig várják a megemlékezőket a fővárosi temetők, és szünetelnek a temetések – közölte a Budapesti Közművek temetkezési divíziója, a Budapesti Temetkezési Intézet.

A társaság az ügyfélforgalom várható növekedése miatt ezekben a napokban ügyeletet tart a budapesti köztemetők irodáiban. A Farkasréti temető és a rákoskeresztúri Új köztemető bejáratát belülről kegyeletteljes motívumokkal, fényfestéssel világítják meg.

A rákoskeresztúri Új köztemetőben vasárnap és hétfőn ingyenesen mikrobuszokkal segítik a közlekedést 8 és 17 óra között – ezeken a járatokon a járványhelyzet miatt maszk viselését kérik –, és keddig autóval is díjmentesen lehet behajtani oda. A többi temetőbe gépjárművel behajtani tilos.

A társaság a koronavírus-járvány miatt a csoportos megemlékezéseket idén nem tartja meg. November 3-tól ismét a szokásos nyitvatartási rend lesz érvényben, a budapesti sírkertek 7 óra 30 perctől 17 óráig várják a kilátogatókat.

Polgárőrök is segítik a rendőrök munkáját

Idén is fokozott és folyamatos bűnmegelőző járőrszolgálatot látnak el a polgárőrök a mindenszentek és a halottak napja körüli időszakban a temetőkben, sírkertekben és az urnatemetővel rendelkező templomok környékén – közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

A polgárőrök – a rendőrséggel és az önkormányzatokkal együttműködésben – a temetők közelében lévő közterületeken, parkolókban is járőröznek és segítik a biztonságos közlekedést.

Ezt javasolja a rendőrség

A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a halottak napi megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

A rendőrség arra figyelmeztetett, hogy tolvajok ellophatják a síroknál felügyelet nélkül hagyott táskákat, a lezáratlan kerékpárokat, a temető előtt parkoló autókban látható helyen hagyott tárgyakat, a tömegközlekedési eszközökön a külső zsebben tartott mobiltelefonokat, pénztárcákat, a nyitva felejtett, nem megfelelően védett otthonokból pedig az értékeket.

Azt tanácsolták, hogy mindenki fokozottan figyeljen értékeire,

például a tömegközlekedési járatokon; ne vigyenek magukkal felesleges értékeket, a temetőben pedig egyetlen pillanatra se hagyják őrizetlenül a táskájukat.

Közölték azt is, ezekben a napokban a rendőrség a közútkezelőkkel együttműködve számos ideiglenes parkolóhelyet jelöl ki, esetenként forgalomkorlátozást rendel el. Azt kérték, hogy senki ne megszokásból közlekedjen, figyeljen a közúti jelzésekre, és ha teheti, indulás előtt tájékozódjon a várható változásokról.

Kérik továbbá, hogy a járművezetők fokozott körültekintéssel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket vagy a buszmegállók környékét.

Több ilyenkor a tűzeset

Halottak napja idején megnő a tűzesetek száma, többnyire figyelmetlenség miatt – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Emlékeztettek arra, hogy tavaly október utolsó és november első napjaiban a váci, az albertirsai, a földesi és a sándorfalvi temetőben is tűz keletkezett. Hat lakásban pedig azért volt tűz, mert a kegyeleti gyertyákat ellenőrizetlenül hagyták.

Az OKF a temetői, otthoni tűzesetek elkerüléséért többi között azt tanácsolja, hogy a sírhely környezetéből a száraz faleveleket, elszáradt virágokat takarítsák el; a gyertyákat, mécseseket pedig úgy helyezzék el a sírnál, hogy ne legyen a közelükben semmi, ami meggyulladhat. A sírtól távozás előtt mindenki oltsa el a lángot – tették hozzá.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Aki otthon gyújt gyertyát, ügyeljen rá, hogy se mellette, se fölötte ne legyen éghető anyag – írta az OKF, kiemelve: egyetlen percre se hagyják ellenőrizetlenül az égő gyertyákat. Megjegyezték, hogy idén már 5620 lakástűz volt, a legtöbbet éppen nyílt láng, például gyertya, mécses, öngyújtó és gyufa használata okozta.

LED-mécses választásával, biztosan nem okoznak tüzet vele – javasolták.

Változik a közösségi közlekedés a fővárosban

Változik a közösségi közlekedés Budapesten a kegyeleti ünnepekkor, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a nagyobb budapesti temetők felé rendkívüli járatokat indít.

A társaság járatai vasárnap és hétfőn az ünnepnapi menetrend szerint közlekednek. Emellett hétfőig bizonyos, temetőket érintő járatok a szokásosnál sűrűbben indulnak, a szokásosnál nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek, és rendkívüli járatok is indulnak.

A 3-as metró vasárnap és hétfőn a hétköznapi menetrend szerint, Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér, illetve a Lehel tér és Újpest-központ között jár.Vasárnap és hétfőn a Nagyvárad tér és a Lehel tér között az M3-as pótlóbusszal lehet utazni.

A közlekedési társaság azt javasolja, hogy aki teheti, a hétvégén a közösségi közlekedést válassza, mivel megnövekedett autóforgalomra és korlátozott parkolási lehetőségekre kell számítani a temetők környékén.

A tájékoztatás szerint hétfő 20 óráig lezárják a X. kerületi Újhegyi utat a Maglódi út és a rákoskeresztúri Új köztemető bejárata között, az érintett szakaszra csak a BKK járatai hajthatnak be. Egyirányúsítják a Kozma utcát a Jászberényi út és a körforgalom között, a Sírkert utat pedig a Maglódi út irányába.

A Pesterzsébeti temetőnél egyirányúsítják a Tartsay utcát a Borona utca felől a Temetősor irányába, a Temetősort elhagyni a Tartsay utca felől a Vasfű utca felé, valamint a Tartsay utca felől az Alsó határút felé lehet. Lezárják Kispesten a Temető közt, Pestszentlőrincen a Reményik Sándor utcát, a Cinkotai temetőnél a Simongát utat a temető előtt, illetve a Tátraszirt sort a Lóca utca és a temető között.

A Budafoki temetőnél egyirányúsítják a Debrő utcát és a Víg utcát a Gádor utca felé. Hétfőig 28B jelzésű villamos közlekedik a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között, Kőbánya-Kispest és az Új köztemető között pedig a 68B rendkívüli autóbuszjárattal lehet utazni.

A Budafoki temetőhöz a 158B, a Pesterzsébeti temetőhöz a 36B, az Óbudai temetőhöz a 118B rendkívüli autóbuszjárattal is el lehet jutni – olvasható a közleményben. A közösségi közlekedési változásokról és a közúti fennakadásokról friss információk a BKK Info honlapján találhatók.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még