logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

10 tanács, hogy biztonságban emlékezhessünk szeretteinkre a temetőben

| Szerző: hirado.hu
A rendőrség összefoglalta, mire figyeljünk a zavartalan, bűn- és balesetmentes megemlékezés érdekében. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pedig figyelmeztetett, hogy tavaly több tűzeset történt, ezért érdemes betartani pár szabályt, hogy se a temetőben, se az otthonunkban ne okozzunk tüzet.

A közelgő mindenszentek és halottak napja alkalmából egyre többen látogatják meg a temetőket, hogy ott virággal, koszorúval, mécses gyújtásával emlékezzenek elhunyt szeretteikre. A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére – írták a Police.hu oldalán, ahol felhívták a figyelmet, hogy az emlékezés perceiben a bűnelkövetők ellophatják a síroknál felügyelet nélkül hagyott táskákat, a lezáratlan kerékpárokat, a temető előtt parkoló autókban látható helyen hagyott tárgyakat, a tömegközlekedési eszközökön a külső zsebben tartott mobiltelefonokat, pénztárcákat, és a nyitva felejtett, nem megfelelően védett otthonokból pedig az értékeket. A rendőrség 10 tanáccsal segített a zavartalan, bűn- és balesetmentes megemlékezés érdekében.

1. Zárja be!

Otthonát elhagyva körültekintően zárja be az ablakokat, ajtókat, kertes házak esetén a kerti kaput is, ezzel megakadályozva, hogy az utcáról illetéktelenek könnyű szerrel be tudjanak jutni az udvarra. Tegyen meg mindent az ingatlana biztonsága érdekében még akkor is, ha rövid időre látogat el otthonról (például a temetőbe)!

2. Rakja a belső zsebbe!

A temetők környékén ebben az időszakban megnövekedett gyalogos- és gépjárműforgalomra, a tömegközlekedési eszközökön pedig zsúfoltságra lehet számítani. Fokozottan figyeljen értékeire, azokat tartsa táskája, kabátja belső zsebében! A táskáját mindig tartsa testközelben, szem előtt! Ékszereit ne viselje feltűnően!

3. Ne vigyen magával felesleges értékeket!

Amennyiben nem feltétlenül szükséges, a temetőbe látogatás alkalmával ne vigyen magával nagyobb összegű készpénzt, jelentős értéket! Soha ne tartsa iratait és lakáskulcsát egy helyen, PIN-kódját pedig a bankkártyája mellett!

4. Válassza a kijelölt, őrzött és kivilágított parkolót!

Ha kerékpárral vagy gépjárművel érkezik, járművét gondosan zárja le, illetve be, és győződjön meg arról, hogy autója utasterében nem hagyott értéket látható helyen! Ha elengedhetetlen, hogy értéket hagyjon a gépjárműben, azt még induláskor tegye a csomagtartóba, ne a helyszínen, a parkolást követően!

5. Mindig figyeljen az értékeire!

A temetőben a táskáját és egyéb értékeit egyetlen pillanatra se hagyja őrizetlenül!

6. Közlekedjen elővigyázatosan!

Minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjen, a haladási sebesség megválasztásánál a forgalom jellegét, sűrűségét is vegye figyelembe. Amennyiben nem rendelkezik kellő helyismerettel, javasoljuk, hogy előre készítsen útvonaltervet. Lehetőség szerint inkább hétköznap látogasson ki a temetőbe, ezzel elkerülve a hétvégi zsúfoltságot.

7. Legyen türelmes!

Ezekben a napokban a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő, és az olykor zsúfolt utakon a megszokottnál lassabb haladás miatt a járművezetők könnyebben elveszíthetik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalást mindenképpen kerülni kell! Ne kövessen el jogsértést, most sem éri meg!

8. Legyen látható!

Viseljen fényvisszaverő ruházatot vagy kiegészítőt, ha gyalogosan vagy kerékpárral közlekedik: legyen látható valamennyi közlekedő számára.  Lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási körülmények esetén indokolt a fényvisszaverő mellény használata és egyéb kiegészítők, mint például a fényvisszaverő karszalag, akár matrica is elősegítheti az észlelhetőséget. Lehetőség szerint úgy induljon gyalogosan vagy kerékpárral útnak, hogy még nappali látási körülmények között haza is érjen.

9. Kerülje a megszokást!

Ezekben a napokban a rendőrség a közút kezelőivel együttműködve számos ideiglenes parkolóhelyet jelöl ki, esetenként forgalomkorlátozást rendel el. Kérjük, hogy ne megszokásból közlekedjen, figyelje a közúti jelzéseket, és ha teheti, indulás előtt tájékozódjon a várható változásokról!

10. Fordítson kiemelt figyelmet a gyalogosokra!

Temetők környékén előfordulhat, hogy nincs a gyalogosok számára járda, így az úttest szélén gyalogolnak. Kérjük a járművezetőket, hogy fokozott körültekintéssel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, legyenek fokozott figyelemmel az úttest mellett haladó, a buszmegállók környékén közlekedő gyalogosokra!

Amennyiben a fentiek ellenére mégis bűncselekmény áldozatává válik vagy közlekedési baleset éri, hívja a 112-es hívószámot!

Fotó: police.hu

Tavaly több temetőben és lakásban volt tűz

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság oldalán arra figyelmeztetnek, hogy előzzük meg a tüzeket.

A hosszú hétvégén a temetőben vagy akár otthon is sokan gyertyát gyújtanak, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Ilyenkor megnő a tűzesetek száma, többnyire a figyelmetlenség miatt.

Tavaly, október utolsó és november első napjaiban a váci, az albertirsai, a földesi és a sándorfalvi temetőben keletkezett tűz. Hat lakásban pedig azért volt tűz, mert a kegyeleti gyertyákat ellenőrizetlenül hagyták.

A megemlékezés időszakában fontos néhány apróságra odafigyelni ahhoz, hogy se a temetőben, se az otthonunkban ne okozzunk tüzet.

  • A sírhely környezetéből a száraz faleveleket, elszáradt virágokat takarítsuk el!
  • A gyertyákat, mécseseket úgy helyezzük a sírhoz, hogy ne legyen a közelükben semmi, ami meggyulladhat.
  • Csak mécsestartóban lévő gyertyát és mécsest gyújtsunk meg.
  • Látványos, amikor este több száz gyertyaláng ég a temetőben, azonban ez tűzvédelmi szempontból veszélyes. Mielőtt távozunk a sírtól, oltsuk el a lángot.
  • Ha otthon gyújtunk gyertyát, figyeljünk arra, hogy se mellette, se fölötte ne legyen éghető anyag.
  • A gyertyát mindig egy tűzálló tálra tegyük.
  • Egyetlen percre se hagyjuk ellenőrizetlenül az égő gyertyákat. Idén már 5620 lakástűz volt, a legtöbb éppen nyílt láng, például gyertya, mécses, öngyújtó és gyufa használata miatt keletkezett.
  • Érdemes beszerezni otthonra egy füstérzékelőt.

Október végén, november elején sokan készítenek halloweeni dekorációt, töklámpást. Ha a töklámpásba mécsest teszünk, ne legyen a közelében semmilyen éghető anyag. Olyan helyre tegyük a lámpást, ahol nem tud felborulni. Ha elemes LED-mécsest választunk, biztosan nem okozunk tüzet vele.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Érdemes azzal is számolni, hogy a MÁV-Start vonatai október 31-én, vasárnap az ünnepnapi, november 1-jén a vasárnapi, 2-án már a munkanapi menetrend szerint közlekednek – közölte a vasúttársaság.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még