logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szlávik: Tenni kell valamit, ha továbbra is nő a koronavírus-fertőzöttek száma

Folyamatosan emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban lévők száma, de kevesebben vannak, mint az előző év azonos időszakában – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa.

Szlávik János az  M1 Ma reggel című műsorában elmondta, a koronavírus delta variánsa sokkal fertőzőbb, mint az eddigi változatok, ezért nehéz megjósolni, hogy miként alakul majd a járvány. Feltételezése szerint novemberre vagy decemberre érheti el a csúcsot a negyedik hullám.

Hangsúlyozta, most az oltás azért is fontos, mert, aki azt megkapta, sokkal kisebb valószínűséggel adja tovább a fertőzést. Ráadásul az oltással – 80-90 százalékban – meg lehet akadályozni a betegség súlyos lefolyását – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy szükség lesz-e Magyarországon újabb óvintézkedések bevezetésére, azt válaszolta, egészen biztos, hogy valamit tenni kell. Úgy folytatta, a járványügyi adatokból kiindulva, ha a pandémia tovább súlyosbodik, akkor valamit csinálni kell, ahogy Európa több más országában tették.

A címlapfotó illusztráció. 

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még