logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Október 23.: Országszerte és a határokon túl is tartanak megemlékezéseket

Országszerte és a határokon túl is tartanak megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 65. évfordulóján.

A központi programok az Országház előtt a hagyományos zászlófelvonással kezdődnek. Délután a Műegyetemtől indul a Békemenet az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkára. Ezen a helyszínen mondja el ünnepi beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Az Andrássy út másik végén közös ellenzéki rendezvényt tartanak.

Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át, amit az alaptörvény is megerősített.

Napközben a Parlamentben megtekinthetik az érdeklődők a Díszlépcsőházat, a Kupolacsarnokot, valamint a Szent Koronát. Az Országház előtti Kossuth Lajos téren egy Csepel teherautó is ki lesz állítva.

Szintén ingyenesen lesz látogatható a Terror Háza Múzeum, ahol a Hősök falánál bárki gyertyát gyújthat. Továbbá egész napos protokollmentes megemlékezés lesz az Új köztemetőben a 301-es parcellánál.

Este fényfestés lesz látható a Külgazdasági és Külügyminisztérium Bem téri épületén, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetem K épületén, a Duna felőli oldalon, a Terror Háza Múzeum falain, a Jászai Mari téren a Nagy Imre-szobron, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződésében lévő épületen.

Országszerte tartanak helyi koszorúzásokat, megemlékezéseket önkormányzatok, civil szervezetek, pártok és politikusok. A rendezvények miatt a fővárosban számos forgalmas útszakaszon, különösen a belvárosban lezárásokra, korlátozásokra kell készülni.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még