logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Varga Judit: A magyar immunrendszer nagyon erős, ha a nemzet szabadságáról van szó

| Szerző: hirado.hu
A magyar immunrendszer nagyon erős, ha a nemzet szabadságáról van szó. Amint észleli a veszélyt egyből működésbe lép – írta közösségi oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter.

Ez az erő abból fakad, hogy míg más, nyugati országok örökségbe kapták, addig mi kiharcoltuk magunknak saját szabadságunkat. Ezért is olyan határozott a fellépésünk, ha Brüsszelben a szuverenitás kérdésére terelődik a szó – magyarázta a miniszter.

Majd hozzátette:

az ’56-os hősök helytállása örök felelősség mindannyiunk számára. Most rajtunk a sor, hiszen meg kell védenünk mindazt, amit eddig közösen elértünk az elmúlt tizenegy évben.

A magyar nemzet megerősödött, visszaszereztük szuverenitásunkat, talpra állítottuk a gazdaságunkat, kimásztunk az adósrabszolgaságból, megerősítettük a nemzeti kultúránkat, identitásunkat, közben gyarapítjuk a családokat, építjük az otthonainkat, a falvainkat, a városainkat, csökkentjük az adókat, emeljük a béreket, a családtámogatásokat” – sorolta, majd kiemelte: napról napra erősödünk.

Ne hagyjuk, hogy lerombolják mindazt, amit felépítettünk, amiért az ’56-os szabadságharcosok egykor az életüket adták!” – hívta fel a figyelmet az igazságügyi miniszter.

Érdekes lehet számodra:

 

Ajánljuk még