logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tállai: Az '56-os forradalom egy világháborúval ért fel a magyaroknak

Az 1956-os forradalom és szabadságharc a magyaroknak egy világháborúval ért fel – jelentette ki Tállai andrás, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára Szíki Károly: A szabadság magvetői 1956 című könyvének csütörtöki bemutatóján, Mezőkövesden.

Tállai András, aki egyúttal a térség fideszes országgyűlési képviselője, köszöntőjében rámutatott: fontos feleleveníteni 1956 emlékét, mert sokak szerint a magyar történelemnek e sorsfordító epizódját még nem dolgozta fel a társadalom. Nem is tehette, hiszen több mint három évtizeden át nem lehetett erről beszélni.

Ma már sok részlet és emberi történet ismert ebből az időszakból, de még mindig rá lehet bukkanni megrázó sorsokra, epizódokra – mondta.

Az államtitkár megjegyezte:

annak ellenére is, hogy az ötvenhatos eseményeket a jelenkori magyar történelemkönyvek az első és a második világháborúhoz hasonló terjedelemben tárgyalják.

Az államtitkár szavai szerint a kétkötetes művel „óriási értéket” hozott létre a szerző segítőivel. Ezúttal nem egy épülettel, infrastrukturális fejlesztéssel vagy egyéb beruházással, hanem ezzel a kulturális és történelmi értékkel lett gazdagabb a város – jegyezte meg.

Úgy vélekedett: sok hazai település megirigyelheti a most bemutatott könyvet, hiszen a forradalom és szabadságharc 65. évfordulójára kevés helyen adnak ki hasonló visszaemlékezést. A mű különös jelentősége, hogy olyan emberek szólalnak meg benne, akik valamilyen formában megélték 1956-ot – emelte ki.

„Talán az utolsó órában vagyunk”, amikor az ezt az időszakot megélt emberek emlékei még papírra vethetők – hangsúlyozta Tállai András. Jelezte, hogy sokan, sok helyen nem élnek ezzel a lehetőséggel, de Mezőkövesden példaértékű összefogással sikerült átmenteni a múlt egy fontos darabját a jelennek és megőrizni az utókornak.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még