logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Márki-Zay már tavaly óta a Gyurcsány-pártért dolgozik

| Szerző: hirado.hu
A baloldali jelölt célja, hogy a Gyurcsány-párt a legerősebb kormánypárt legyen.

A Spirit FM Beszóló című műsorából már október elején, tehát még jóval a baloldali előválasztás eredményhirdetése előtt kiderült, hogy Márki-Zay Péter nemcsak, hogy nem tervez konzervatív kormányzást, de egyenesen azért küzd, hogy az ellenzék 2022-es választási győzelme esetén a Gyurcsány-párté legyen a legerősebb frakció – írta meg a Mandiner.

A műsorban

Márki-Zay felidézte, hogy már a majd egy évvel ezelőtt folytatott beszélgetésük nsorán leszögezte Gyurcsány Ferencnek: „elnök úr, könyörgöm, azért dolgozom, hogy a DK ne a legerősebb ellenzéki, hanem a legerősebb kormánypárti frakció legyen”.

„A DK-ból akkor lesz kormánypárti és nem ellenzéki frakció, hogyha még a DK-s szavazók is rám szavaznak” – tette hozzá visszaemlékezéséhez az akkor még miniszterelnökjelölt-jelölt, aki ugyan ellenzékváltásról is szokott beszélni, ám a napokban is szövetségesének nevezte a DK-t, illetve Dobrev Klárát. Ahogyan arról a hirado.hu is beszámolt, kedd este ült egy asztalhoz Gyurcsány Ferenc DK-elnök és Márki-Zay Péter, hogy a baloldal választási stratégiájáról egyeztesse.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még