logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Elhunyt Balogh Mária, a magyar televíziózás első női riportere

Nyolcvanöt éves korában, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Balogh Mária, a magyar televíziózás első női riportere – közölte a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) vasárnap.
Balogh Mária riporter (Fotó: MTI/ Nándorfi Máté)

A szövetség honlapján is közzétett méltatásában azt írták: Balogh Mária az MTV-ben egész munkássága során az elesettek, a kiszolgáltatottak érdekében készített műsorokat. Hangvétele, közvetlen stílusa évtizedekig szolgált mintául az újabb generációknak.

Ebédszünet című műsorával, amely a munkásemberek érdekvédelmét szolgálta, műfajt teremtett – emelték ki. Vezette az Ifjúsági Osztályt, igazgatója volt a Miskolci televíziós fesztiválnak, 2013 óta a MÚOSZ tiszteletbeli tagja, 2019 óta pedig Aranytoll-díjas volt.

Hozzátették: Balogh Mária egyedül nevelte fel mozgássérült, fogyatékossággal élő unokaöccsét, akiről még betegsége idején is, egészen haláláig gondoskodott. Halálával a televíziózás hőskorának kiemelkedő személyiségét vesztette el a szakma – fűzték hozzá.

 

Ajánljuk még