Egyre csípősebbek a hajnalok, ezért sokan tekerik fel reggelente a gázkonvektort. Nem kell attól tartaniuk, hogy az Európai Unióban megugrott gázárak miatt jóval többet kellene majd fizetniük, mint most. Magyarországon ugyanis a 2013-ban bevezetett rezsicsökkentési programnak köszönhetően az elmúlt években nem változtak az árak. Nem úgy, mint 2010 előtt.
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban azt mondta,
a baloldali kormányzás alatt a multinacionális cégek, amelyek megvásárolták az energiaszolgáltatókat, többször is arra kérték a kormányt, hogy a piaci helyzet miatt emelhessék áraikat. Erre a Gyurcsány-Bajnai kormány mintegy 15-ször engedélyt is adott.
Orbán Viktor arról beszélt, hogy 2010-ben, amikor átvették a kormányzást, folyamatosan arra törekedtek, hogy az áremelkedéseknek gátat szabjanak, ami rezsicsökkentéssel sikerült is. Így hiába nőnek a gázárak, az a magyar családokat nem érinti.
„Kigyűjtöttem néhány adatot, Bécsben ma az áram ára, az duplája Budapestinek, a berliniek pedig háromszor annyit fizetnek, mint mi. Ugyanez a helyzet a gázzal. Berlinben a gáz ára duplája a budapestinek és Bécsben pedig a háromszorosa.
Hogy egy messzibb példát is mondjak, Svédországban a budapesti gázárnak a nyolcszorosát kell fizetni a lakosságnak, tehát mi megvívtunk egy sikeres harcot, hiába mozog a piaci ár felfelé, mint az elmúlt időszakban történt, ez a rögzített ár megvéd bennünket” – fogalmazott Orbán Viktor.
A miniszterelnök hozzátette, a parlamentben az ellenzék többször is követelte, hogy a kormány piaci árakat vezessen be. De ezeket rendre elutasították.
„Ha ezt megtennénk, akkor ma, körülbelül 380-400 ezer forinttal többet fizetne egy átlagos magyar család egy évben, havonta egy harmincegynéhány ezer forittal. Tehát szerintem
a rezsiharc eredményét meg kell védeni”
– ismertette a kormányfő.
Orbán Viktor beszélt a Frans Timmermans uniós biztoshoz köthető adóemelési tervekről, amely lényege, hogy a brüsszeli bürokraták, éppen akkor, amikor elszabadultak az energiaárak, a klíma védelme érdekében újabb terheket vetnének ki az autókra, a lakóépületekre, vagyis a családokra: „Ők most arra készülnek Brüsszelben, hogy nem elég a mostani baj, ők még további árakat akarnak emelni az áram és a villany esetében. Meg az üzemanyag esetében is. Azzal az indoklással, hogy klímavédelmet kell folytatni. Mi magyarok ezzel egyetértünk, tehát a klímavédelem jó dolog. Ezt a harcot folytatni kell. De azt úgy kell csinálni, hogy
a klímaromboló nagy nemzetközi cégekkel kell megfizetni ennek az árát és költségét és nem az lakossággal.”
A miniszterelnök hangsúlyozta: úgy nem lehet a klímarombolás ellen védekezni, hogy azt mondjuk az embereknek, fűtsetek kevesebbet, és használjátok kevesebbet az autótokat. Az kell megnézni, hogy ki nyer a szennyezést okozó üzletágakon és azok profitjánk egyrészét kell a zöld célokra használni.
Orbán Viktor hozzátette: A brüsszeli terv elfogadhatatlan, a családokat hagyják békén. Magyarország Brüsszel áremelési terveit a V4-kel közösen meg akarják akadályozni a jövő héten az Európai uniós csúcson.