logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Brüsszelnek meg kell értenie, a nemzeti alkotmány áll a jogrendszer élén

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja kiáll a nemzeti alkotmányok védelmében, és aggodalommal tekint arra, hogy az európai intézmények politikai támadást indítottak Lengyelország alkotmánybíróságának múlt heti döntésével kapcsolatosan – jelentette ki Trócsányi László, a Fidesz EP-képviselője közleményében szerdán.
Trócsányi László fideszes európai parlamenti képviselő (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Trócsányi László emlékeztetett: a lengyel alkotmánybíróság múlt heti döntése alapján megállapította a nemzeti alkotmány elsőbbségét azokon a területeken, melyeken az uniós jognak nincs kizárólagos hatásköre.

A lengyel alkotmánybíróság nem vonja kétségbe a közösségi jog elsőbbségét mindazon ügyekben, amelyekben az unió hatáskörrel rendelkezik, de rögzíti, hogy a nemzeti alkotmány áll a jogrendszer élén – közölte.

A képviselő hangsúlyozta:

a tagállamok szuverenitása, demokratikus legitimációja és alkotmányos rendje a nemzeti alkotmányok alapja, amely az uniós hatáskörgyakorlás korlátja.

Ezt védte meg a lengyel alkotmánybíróság a nemzeti és az uniós jog viszonyát érintően meghozott döntésével kapcsolatosan.

Leszögezte, hogy a lengyel döntés azon nemzeti alkotmánybíróságok döntéseinek sorába illeszkedik, amelyeket az vált ki, hogy az uniós intézmények nincsenek tekintettel az alapító szerződésekben elfogadott hatáskör-átruházás elvére. Olyan jogköröket kívánnak elvonni a tagállamoktól, amelyeknek az Európai Unió intézményei útján történő közös gyakorlására azok nem adtak felhatalmazást.

Az Európai Unió és az európai jog azért létezik és azért alkalmazható, mert ezt a tagállamok alkotmányai lehetővé teszik. Az uniós intézmények a hatásköreik gyakorlása során is kötelesek tiszteletben tartani a tagállamok szuverenitását és alkotmányos önazonosságát” – fogalmazott.

Trócsányi László aggodalomra okot adónak nevezte azt is, hogy az EU eltérő mércével méri az integráció régi és új, közép-európai tagállamait.

Példák sora igazolja, hogy miközben Brüsszel a közép-európai országokat ex katedra módon kívánja tanítani, addig a nyugati országok szabályozásával messze megengedőbb – fogalmazott.

Hangsúlyozzuk, hogy az európai integráció működése a tagállamok szuverenitásán és egyenlőségén nyugszik. Fontos közös értéknek tartjuk az igazságszolgáltatást és így a bírói függetlenséget, ugyanakkor az egyes országok azon jogát nem lehet elvitatni, hogy egy hatékony igazságszolgáltatás érdekében igazságügyi reformot hajtsanak végre” – fogalmazott.

Mindig veszélyes, amikor az igazságszolgáltatás függetlenségéről politikai kontextusok alapján, kettős mércével mondanak véleményt – tette hozzá a képviselő.

A lengyel alkotmánybíróság október elején meghozott döntésében úgy határozott, hogy az Európai Unióról szóló szerződés bizonyos rendelkezései nincsenek teljes összhangban a lengyel alkotmánnyal. A döntés az Európai Unió Bíróságának júliusban meghozott ítéletére reagált, miszerint a bírósági reformok elrendelésével Lengyelország megsértette az uniós jogot.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még