×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Közel kétmillió szülő kap jövőre adó-visszatérítést, felkészült a NAV, mutatjuk a részleteket

 

Már dolgozik a jövő évi adó-visszatérítések kiutalásán az adóhatóság. A kormány döntése szerint minden családi kedvezményre jogosult gyermekes szülőnek visszajár az idén befizetett személyi jövedelemadó, de van egy felső határ, fejenként nagyjából 800 ezer forint. A határidőig, február 15-ig a legtöbb érintett megkapja a neki járó összeget. A többség ráadásul automatikusan jut hozzá a pénzhez, de lesznek olyanok is, akiknek külön nyilatkozniuk kell erről – számolt be az M1 Híradója.


Csaknem kétmillió magyar szülő számolgathatja, hogy mennyi pénzt kaphat vissza jövőre. Ez azt jelenti, hogy a most munkában állók mintegy 40 százaléka élhet a kormány által biztosított egyedülálló lehetőséggel. A gazdaság teljesítménye ugyanis már elérte a járvány előtti szintet; ezt a 27 tagú Európai Unióból csak tíz ország tudja elmondani magáról.

Ráadásul nálunk nemcsak visszapattant a gazdaság, ahogy azt elemzők jósolták, hanem eddig soha nem tapasztalt mértékben bővül majd.

Ez azt jelenti, hogy az eredetileg tervezett 5,5 százalék helyett már a 8 százalékot is meghaladhatja a GDP-növekedés mértéke.

„Az fog történni, hogy az adóhivatal visszafog adni 600 milliárd forintot. Ez egy hatalmas szám” – hangsúlyozta  a kormányfő.

Orbán Viktor  miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban megerősítette, hogy 2022 február közepén az átlagbér szintjéig minden gyermekes szülő visszakapja az idén befizetett személyi jövedelem adóját.

Fontos tudni, hogy azok a családok élhetnek a kormány támogatásával, amelyekben a gyermekek még nem töltötték be a 18. életévüket, kivéve, ha közoktatásban vesznek részt.

A gyermeket nevelő kisvállalkozók, így például az ekhósoknak és a katásoknak is visszajár az adó. Ha mindkét szülő alkalmazottként dolgozik, akkor az adóvisszatérítés mértéke elérheti akár az 1,6 millió forintot is.

„A Nemzeti Adó- és Vámhivatal készül arra, hogy 2022 február közepén minden érintettnek átutalják az őt megillető pénzt. A családi pótlékot kapó szülő automatikusan megkapja az idén befizetett adóját” – mondta Vágujhelyi Ferenc, az adóhatóságot vezető államtitkár az InfoRádióban.

A Magyar Államkincstárban ugyanis a családi pótlékra jogosultak bankszámlái rögzítve vannak. Azok a szülők vagy nevelők, akikről nem tud a NAV, de jogosultak a visszatérítésre, az ADÓVISSZA nevű nyomtatványon, október 31. és december 31. között jelenthetik be adataikat – tette hozzá.

A gyerekes családok mellett 2022 nagy nyertesei a 25 év alatti fiatalok lesznek, hiszen nekik jövőre már nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük.

A miniszterelnök azt mondta: ilyen még soha nem volt Magyarországon.

„Az sem volt még Magyarországon soha, hogy a 25 év alatti fiatalok ne fizessenek jövedelemadót. Ez egymillió fiatalt érint, akik úgy tudják kezdeni az életüket, hogy az első néhány évben megtarthatják a keresetük teljes egészét. Nem fog az adóhivatal elvenni belőle semmit. Ezek mind nagyszerű dolgok Magyarország esetében” – mondta Orbán Viktor.

A felsőoktatásban tanulóknak, a diákmunkásoknak és a gyakornoki állásokat betöltőknek sem kell személyi jövedelemadót fizetniük januártól. A Kormányinfó pluszon Szentkirályi Alexandra azt mondta: ennek az intézkedésnek köszönhetően jövőre a dolgozó fiatalok jelentős összegeket takaríthatnak meg.

„Már lehet tervezgetni, hogy ki, mire költi azt a plusz pénzt, ami egy átlagfizetés esetén a havi plusz 40 ezer forintot is eléri. Ennyivel több marad tehát a fizetésből” – tette hozzá.

Jókora lökést adhat a 25 év alattiak foglalkoztatottságának a január 1-jétől bevezetendő szja-mentesség. Szakemberek szerint különösen a pályakezdők és az egyetemisták találnak majd maguknak munkát. Az adómentesség ráirányítja majd a munkaadók figyelmét a fiatalok foglalkoztatásában rejlő nagy lehetőségekre, hiszen megtalálhatják a jövő munkavállalóit.

A címlapfotó illusztráció.