logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Óriási érdeklődés övezi a vadászati kiállítást

Már most több mint 1 millióan látogattak el az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításra, vagy az ahhoz kapcsolódó programokra – közölte a rendezvény csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

A Hungexpo, a programsorozat központi eseménye, a budapesti világkiállítás csütörtökön fogadja a 300 ezredik látogatót. Az óriási érdeklődés – mint fogalmazott – a vadászat és a természet tiszteletét, egyúttal „a természet rendje iránti igényt” jelzi.

A miniszterelnök-helyettes példátlan sikernek nevezte, hogy szombaton és vasárnap is a befogadóképesség határát közelítve mindkét napon 55 ezer látogatót fogadott a Hungexpo, szerdán pedig a szakadó eső ellenére is több mint 20 ezren jöttek el.

A balliberális média hazugságkampánya is példátlan, hiszen a kiállítás költségeként számolták a Hungexpo építési kiadásait, noha a felújítás nemcsak ezt, hanem mostantól évi 200 esemény megrendezését teszi lehetővé a vásárvárosban.

A főpolgármesternek köszönetet kellene mondania, hiszen a korszerű épületegyüttes bármilyen kiállításnak méltó helyszíne lesz, a leendő vendégek Budapest idegenforgalmát és vendéglátását fogják gyarapítani – jegyezte meg.

Tanulságosnak tartja azt is, hogy a balliberális média először a rendezvény állítólagos érdektelenségét emlegette, majd másnap azzal támadta, hogy a kormány nem készült föl az érdeklődők tömegeire. Semjén Zsolt köszönetet mondott a látogatóknak és az 5 ezer önkéntes segítőnek.

A rendezvény megvalósításáért felelős kormánybiztos úgy véli, hogy vasárnap estig 100 ezernél is többen érkezhetnek a jövő csütörtökig tartó világkiállításra. Kovács Zoltán külön örömnek tekinti, hogy 56 ezer diák is regisztrált, hiszen – mint mondta – ezt a korosztályt különösen fontos megszólítani.

Várakozása szerint a látogatói létszámot növelni fogja a csütörtökön kezdődő Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) is, amely a világkiállítás mellett 2 pavilonban várja az érdeklődőket.


Veszprém készül  a 2023 kulturális főváros megrendezésére

Megkezdődött a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program (EKF) nyílt napja csütörtökön.

Navracsics Tibor, az EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos elmondta: a világkiállítás jelszava, az „Egy a természettel”, pontosan az az üzenet és világkép, amelyre szeretnék felépíteni az EKF-év koncepcióját is.

Mint mondta, térben és fogalmilag is tágabb értelemben veszik a kultúrát, a közösségeket érintő hétköznapi kultúrától kezdve a professzionális kultúráig. Emellett nemcsak Veszprém városa, hanem egész Bakony és Balaton térsége részt vesz a 2023-as programsorozatban, így páratlan szépségű helyszínek adnak majd otthont az eseményeknek.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere felidézte: a pályázatnál az fogalmazódott meg bennük, hogy bevonják a környező régiót, megkeresik a Bakony és a Balaton térség önkormányzatait és civil szervezeteit, hogyan tudnak hozzájárulni a programhoz. Eddigi több mint 100 települési önkormányzattal vannak közvetlen szerződési viszonyban – tette hozzá.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még