A Lánchíd körüli botránysorozat már 2019 vége felé elkezdődött, amikor Karácsonyék a korábbi szakvélemények és a Tarlós István által kulcsrakész átnyújtott tervek ellenére új szakvéleményt kértek, ezzel is segítve, hogy a folyamatosan romló híd csak egyre rosszabb állapotba kerüljön. Az év decemberére elkészült, baloldali városvezetés által kért szakvélemény is megállapította, hogy a híd felújítása nem tűr halasztást – olvashattuk a hirado.hu korábbi cikkében.
Karácsonyék ennek ellenére sem kezdték meg a munkát és mindenféle ötletelésekbe menekültek, valamint a kormányra mutogattak, miközben az általuk vezetett önkormányzat jelentős csúszásba került a közbeszerzés kiírásával.
Tarlós István volt főpolgármester 2020. júniusában elmondta, a Lánchídra 2018 óta engedélyezett kivitelezési tervek vannak. Felidézte, a híd felülvizsgálata is gyakori volt az ő főpolgármesteri idejében, a vége felé már hetente zajlottak ezek. Sok vita volt arról, hogy lehet-e a Lánchíd gyalogos híd, amire szerinte a híd funkcionálisan nem alkalmas.
„A hídra magára elegendő a 23,7 milliárd forint, benne a kormányhatározat szerinti hatmilliárd forinttal a kormánytól. Ez rendelkezésre áll, ehhez a pénzhez hozzáfér a város”
– hívta fel a figyelmet Tarlós már 2020 júniusában.
Karácsony ennek ellenére is pénzhiányra hivatkozott, pedig főváros számláján 180 milliárd forintnyi megtakarítás volt, sőt további, irreálisan magas összegeket követelt, mindezt úgy, hogy az eredeti, a kormány és Tarlós István által kötött megállapodás tartalmazta a Váralagút és a 2-es villamos Pesti hídfőnél lévő alagútjának felújítását is.
A Lánchíd-közbeszerzést nagy nehézségek árán végül mégiscsak sikerült kiírnia a baloldali városvezetésnek, de természetesen ez sem ment simán, ugyanis a főpolgármester szerint az általuk kiírt tendernek köszönhetően olcsóbb lesz a beruházás. Ezzel szemben a valóság az, hogy 5 milliárd forinttal drágábbá vált a felújítás.
Mindezeken felül pedig az a cég nyerte meg a tendert, amelynek karácsonyi partiján lefotózták a baloldali főpolgármester helyettesét, Tüttő Katát – írták az Origo cikkében.
Átláthatatlan a Lánchíd-tender vizsgálata
A minap a hirado.hu is beszámolt arról, hogy – ahogy a budapesti Fidesz Facebook-oldalán írták – újabb súlyos problémák merültek fel a Lánchíd-tender kapcsán: a Transparency International hazai szervezete a Közbeszerzési Hatóság adatai szerint nem rendelkezett akkreditált közbeszerzési tanácsadóval akkor, amikor a Lánchíd felújításának szabályosságát vizsgálta.
Pedig a budapesti közlekedésszervezési vállalat 1,27 millió forintot fizetett ezért a megbízásért a szervezetnek
– írták a bejegyzésben.
A Fidesz azt is felidézi, hogy a szervezet 2020 szeptemberében vállalta a Lánchíd-tender átláthatóságának vizsgálatát, és még ugyanebben az évben vissza nem térítendő támogatást kapott például a Soros György-féle Open Society Foundationstől és az Európai Bizottságtól is, összesen több mint 50 millió forint értékben.
A címlapfotón: Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Kovács Attila)