logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A körmére néznek Karácsonyék milliárdos villamosbeszerzésének

| Szerző: hirado.hu
Büntetőjogi feljelentést tett a Közbeszerzési Hatóság elnöke a használt frankfurti villamosok tervezett budapesti vásárlása miatt. A feljelentésre, azért volt szükség, mert összeférhetetlenség gyanúja merül fel, így sérül a verseny tisztasága és a gazdasági szereplők közötti esélyek egyenlősége – közölte az M1 Híradó.

A hatóság most a honlapján is kiemelte: korábban a BKV előzetes egyeztetéseket folytatott azokról a villamosokról, amelyekre később közbeszerzést írt ki.

Ebben pedig azt a céget hozta előnybe, amellyel korábban vélhetően már megegyezett. A hatóság jogorvoslati eljárást is kezdeményezett összeférhetetlenség, a verseny tisztaságára és a gazdasági szereplők esélyegyenlőségére vonatkozó alapelvek súlyos megsértése miatt.

Tekintve, hogy a beszerzésre vonatkozóan rengeteg, egyszerűen beazonosítható paraméter, konkrétum jelent meg a kiírás előtt, felmerül annak alapos gyanúja, hogy más piaci szereplők esélye a pályázat elnyerésére minimális.

A Közbeszerzési Hatóság elnöke a fenti körülményekre tekintettel összeférhetetlenség, a verseny tisztaságára és a gazdasági szereplők esélyegyenlőségére vonatkozó alapelvek súlyos megsértése miatt jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, és megtette a szükséges büntetőjogi feljelentést.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még