logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szombaton kezdődik a vadászati világkiállítás, egymillió látogatóra számítanak a szervezők

Szombaton kezdődik az Egy a természettel – Vadászati és természeti Világkiállítás. A fő helyszínen, a Hungexpón már majdnem minden készen áll a kezdésre. A szervezők legalább egymillió látogatóra számítanak a háromhetes programsorozaton. A vidékről érkezők féláron utazhatnak majd a rendezvényre, Budapesten pedig ingyenes elektromos autóbuszjáratok közlekednek – hangzott el az M1 Híradójában.

A halak többsége már megérkezett a világkiállítás központi helyszínére, köztük egy több mint 100 kilogrammos viza is. A szervezőknek rengeteg munkájuk volt az előző hetekben, ugyanis csaknem egymillió liternyi akváriumrendszert építettek fel, ahol 50 halfaj 3 ezer egyedét mutatják majd be.

Az utolsó simításokat végezték pénteken. A legtöbb pavilon készen áll a szombati nyitásra. A kiállítás szakmai igazgatója Bors Richárd az M1-en arról beszélt, a következő 20 napban szeretnék minél közelebb vinni a látogatókhoz a természetet.

Elmondta: „A mostani hasznát én inkább úgy tudnám összefoglalni, hogy meg tudjuk mutatni a fenntartható vadgazdálkodást és vadászatot a civil emberek számára.”

Grandiózus, csaknem kétezer darabos trófeagyűtjemény várja az érdeklődőket az egyik pavilonban.

A kiállítási darabokat a magyar vadásztársaságok ajánlották fel, összértékük több mint kétmilliárd forint. Egy másik helyszínen pedig a vadászat történetét mutatják be.

Elkészültek a külföldi kiállítók standjai is. A legnagyobb kiállítással a soros EU-elnökséget betöltő Szlovénia készült. Ötven ország mutatkozik be saját kiállítótérben, összesen több mint száz ország képviselteti magát a világkiállításon. Érkeznek például Peruból és Észak-Amerikából is.

Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár és a kiállítás megrendezéséért felelős kormánybiztos kiemelte, hogy

ilyen komplex rendezvénysorozatot és kiállítást, főleg tematikusat nem nagyon rendezett még Magyarország.

Majdnem 1500 programelem részesei lehetnek az idelátogatók a húsz nap alatt. A megújult Hungexpót, a 75 ezer négyzetmétert soha senki nem használta még 20 napig egyfolytában, tehát ez önmagában egy rekord.

Legalább egymillió látogatóra számítanak a szervezők. A hatalmas érdeklődés miatt nagy lehet a forgalom a Hungexpo körül, ezért a szervezők azt javasolják, hogy aki teheti, tömegközlekedéssel közelítse meg a helyszínt. A Volán például ingyenes autóbuszjáratokat indít a rendezvény minden napján a fővárosban, emellett a vidékről érkezők fél áron utazhatnak akár vasúton is, ha a világkiállításra érkeznek.

A világkiállítás szombaton nyit és 20 napon keresztül, október 14-éig várja a látogatókat.

A címlapfotó illusztráció.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még