logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szijjártó: Szorosabb nemzetközi együttműködésre van szükség a járvány elleni harcban

A világnak egyesítenie kellene erőit a koronavírus-járvány elleni küzdelem sikere érdekében, ehhez kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló együttműködésre van szükség – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a Szövetség a Multilateralizmusért elnevezésű kezdeményezés online rendezett ülésén vett részt az ENSZ Közgyűlésének 76. ülésszaka keretében. Felszólalásában a tárcavezető kiemelte, hogy a pandémia az elmúlt másfél évben megmutatta, milyen szoros kölcsönös függőségben vannak egymással a világ országai.

Hangsúlyozta, hogy a vírus közös ellenség, és együtt is kell felvenni a harcot ellene, így az egész világnak érdekében állna az erők egyesítése az egészségügy, az orvosi kutatások területén.

El kell vetni azt a megközelítést, amely ideológiai vagy politikai kérdésként kezeli a különböző vakcinákat, hiszen azok az életmentés eszközei

– figyelmeztetett.

Szijjártó Péter aláhúzta: már támad a negyedik járványhullám, amely ellen meg kell védeni magunkat, s ehhez sikeres, kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló nemzetközi együttműködésre van szükség. Utóbbihoz pedig szerinte rendkívül fontos lenne a multilateralizmus újraélesztése.

Emellett arról is beszélt, hogy Magyarország és Közép-Európa mindig veszített azon, amikor konfliktus volt Kelet és Nyugat között. „Ezért érvelünk mindig a két oldal közötti pragmatikus együttműködés mellett, nem azért, mert valamelyik fél kémei lennénk, hanem mert ez a nemzetbiztonsági érdekünk” – fogalmazott.

Érdekes lehet számodra:

A címlapfotón: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Ajánljuk még