Mike Pence beszéde elején bemutatta feleségét, Karen Pence-et, akivel együtt érkezett Budapestre, és elárulta, hogy nemrég nagyszülők lettek.
Egyre csökken a házasságkötések száma, közben egyre nő a válások és az abortuszok száma, hívta fel a figyelmet Pence. Pedig az erős családokból lesznek az erős közösségek, és utóbbiakból lesz az erős nemzet – fogalmazott Pence.
A legfontosabb prioritásnak nevezte, hogy meg kell őrizni a család erejét, mert az mindennek az alapja.
Fontosnak nevezte a budapestihez hasonló családügyi konferenciákat, hogy megfelelő megoldásokat találjanak a demográfiai lejtmenet megoldására. Pence szerint nem véletlen és okkal történik, hogy mindezekre olyan országokban keresik elsősorban a választ, mint Magyarország vagy Lengyelország.
„A közép- és kelet-európai országokban élők tudják, milyen volt hazugságok hálójában, egy elnyomó, lesújtó vasököl árnyékában élni, a gondolatrendőrség korában. A budapestiek 1956-ban próbáltak felszabadulni a kommunisták elnyomása alól. Az ötvenhatos események nyomán mára a magyar egy erős, szuverén, független nemzet lett, amely immár a saját útját járja” – fogalmazott.
Pence üdvözölte Orbán Viktor családpolitikáját, amely – többek között – adómentességet adott a négygyermekes anyák számára, és több mint 200 ezer családnak nyújtott eddig támogatást.
Párhuzamot vont a Trump–Pence-adminisztráció és az Orbán-kormány politikája között: az USA-ban is adóreformot hajtottak végre, felére csökkentették a tipikus négytagú családok adóterheit. Hétmillió új munkahelyet hoztak létre, és ötszörösére növelték a középosztálybeli „working class” családok jövedelmét, amelyet azelőtt nyolc évig nem tudtak elérni az Egyesült Államokban.

Elmondta: 2020 februárjában pápai audiencián vett részt Ferenc pápánál a Vatikánban. Washingtonban azokban a napokban több százezer amerikai gyülekezett, hogy felvonuljon az Élet menetén. A szentatya kifejezte az egyház megingathatatlan támogatását azon országok felé, amelyek a családokat támogatják.
„A család jóléte meghatározó a világ jóléte szempontjából” – fogalmazott Mike Pence.
Hozzátette: a család fontossága hozta most össze a vezetőket Budapestre, „és nekünk ennek a mozgalomnak az élére kell állnunk, hogy visszavezessük a világot a családhoz”. Ha a család az első, soha nem leszünk egyedül. Mert a családot nem mi találtuk ki. A Biblia is megmondja: a magányos embereknek családokban a helyük.
„Isten áldjon minden jelenlévő ország vezetőjét, Isten áldja a családokat, és Isten áldja Amerikát” – zárta gondolatait Pence.