×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Autókat gyújtott fel az ukrán férfi, három év börtönnel sújtották

 

Közveszély okozás bűntette, továbbá garázdaság és rongálás vétsége miatt három év börtönnel sújtotta a Sárvári Járásbíróság azt a férfit, aki 2020. december 17-én éjszaka több autót felgyújtott Sárváron – közölte a Szombathelyi Törvényszék szóvivője kedden.

Tóth András közleménye szerint az ukrán állampolgárságú vádlott ittas állapotban elkövetett cselekményei „erőszakosak és kihívóan közösségellenesek” voltak, riadalmat kelthettek.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a férfi a Rába-parti város több pontján gyújtott fel autókat, amelyek közül egy teljesen kiégett, háromban pedig jelentős kár keletkezett; az egyik helyszínen tizenegy másik parkoló gépkocsi is veszélybe került.

Az előkészítő ülésen meghozott ítélet – amellyel a férfit hat évre kitiltották Magyarország területéről – jogerős.

A címlapfotó illusztráció.