logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„A jelenlegi közlekedési káosz példátlan Budapest történetében”

| Szerző: hirado.hu
Hetek, hónapok óta fuldoklik Budapest a dugoktól. A Karácsony Gergely vezette baloldali városvezetés inkább csak okozza, mint orvosolja a problémát, amely több tényező összességének az eredménye. Szálka Miklós közlekedési szakértő a hirado.hu-nak elmondta: súlyos mulasztás történt, amely miatt ennyire drámaivá vált a helyzet.

 

A szakértő lapunknak kifgejtette, hogy a probléma ott kezdődött, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a Tarlós István által elkezdett beruházásokat nem folytatta, gyakorlatilag másfél éven keresztül szinte semmit sem csinált, most pedig különösebb ütemezés és egyeztetés nélkül, kapkodva fogott bele egyszerre mindenbe. Ezen túl a kivitelezők az indokoltnál nagyobb területet vonnak ki a közlekedési hálózatból.

Szálka Miklós úgy látja, hogy az utakon tapasztalható káosz több tényező együttes eredménye:

Budapestnek is megvan a saját forgalmi modellje, amelynek kielemzésével előre prognosztizálhatóak lesznek bizonyos forgatókönyvek. Például, hogy egy nagyobb volumenű változtatással miként alakul át a közlekedés a város különböző pontjain.

Ez a vizsgálat a városvezetés részéről sajnos elmaradt

– fejtette ki a hirado.hu-nak. Szálka Miklós – „Emellett a kerékpársávok minden előzetes vizsgált engedélyeztetés nélkül, gyorsan és előkészítetlenül lettek kijelölve, ezzel akadályozva és leszűkítve a forgalmat. Az már csak hab a tortán, hogy ezek a sávok a nap nagy részében üresek is.”

Az egész ügynek egy negatív morális hozadéka is tapasztalható, hiszen a biciklisek és az autósok közti mostanáig javuló viszony egyre romlik, amely váratlan balesetekben tetőzhet:

„A vírusidőszak miatt az emberek rászoktak a gépkocsi használatra, az iskolakezdés pedig még 15-20 százalékkal meg is növelte az autósok számát, akik – mivel türelmetlenek az állandó dugóban állás miatt – belemennek olyan szabálytalanságokba is, amelyekkel a kerékpárosokat sodorják veszélybe. A kialakult helyzet szaporítja a konfliktust a két réteg között” – mondta a közlekedési szakértő.

Szálka Miklós azt is hozzátette, hogy a mostani káosz talán még a Demszky Gábor főpolgármesteri regnálása idején tapasztaltnál is nagyobb, amikor szintén minden utat egyszerre kezdtek el felújítani, emiatt pedig lehetetlen volt közlekedni az egész városban, akkor fedezték fel a budapestiek a kerékpárt:

„Egyértelműen rosszabb állapotokról kell beszélnünk, hiszen most a forgalom is sokkal nagyobb, mint Demszky Gábor városvezetése idején. Éppen ezért érthetetlen számomra ez a szintű felelőtlenség Karácsony Gergely részéről.”

Érdekes lehet számodra:

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még