Ferenc pápa miséjével véget ért az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten. Megtelt a Hősök tere és környéke a mise idejére. Ez volt a pápa második külföldi útja a járvány kezdete óta, az első valódi tömegrendezvény, amin részt vett, részt vehetett, végig felszabadultnak, jó kedvűnek tűnt. Beszédében példaképként említette Szent Istvánt és Árpád-házi Szent Erzsébetet, az Úrangyala imádságot pedig magyarul zárta, azzal, hogy „Isten, áldd meg a magyart!"
Budapesten járt Ferenc pápa