logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Több százezren vettek részt a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti zárómiséjén

| Szerző: hirado.hu
Több százezren vettek részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) budapesti zárómiséjén – mondta a NEK sajtófőnöke az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

 

Zsuffa Tünde elmondta, három éve dolgoznak a kongresszus szervezésén, és szavai szerint félő volt, hogy a koronavírus-járvány miatti halasztás, az emberek félelme, kétségbeesése, gyásza rányomja bélyegét a rendezvényre.

Elmondása szerint a kongresszus programjait felszabadult hangulat uralta, és öröm volt látni a pápa mosolygós arcát.

Zsuffa Tünde hozzátette: a rendezvény sikeres megrendezésén az egyház, az állam és a főváros együtt dolgozott, egyben megköszönte a magyar újságírók munkáját. Véleménye szerint sikerült a fiatalokat is megszólítani, hiszen rengeteg fiatal vett rész a különböző programokon.

 

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még