logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Másfél év múlva már Debrecenben is gyártanak koronavírus elleni vakcinákat

| Szerző: hirado.hu
Jövő év végén elindulhat a hazai vakcinagyártás, letették az alapkövét a Nemzeti Oltóanyaggyárnak Debrecenben. Az üzemben évente 20 millió adag oltás készülhet, elsősorban saját fejlesztésű vakcinák. A beruházás célja, hogy csökkenjen Magyarország függősége a külföldi vakcinabeszállítóktól – hangzott el az M1 Híradójában.

Magyarországon tavaly december 26-án kezdődött az oltási kampány. Azóta 5 millió 799 ezren kapták meg az első, több mint 5,5 millióan a második, csaknem 380 ezren pedig már a harmadik adag koronavírus elleni vakcinát is. Valamennyi felhasznált oltóanyag külföldről érkezett.

Debrecenben vasárnap délután tették le a Nemzeti Oltóanyaggyár alapkövét. Az 55 milliárd forintos fejlesztés legfontosabb célja, hogy csökkenjen Magyarország függősége a külföldi vakcinabeszállítóktól.

„A közeljövőben Debrecenben a jelenleg ismert, szinte valamennyi védőoltás paradigma mentén gyártanak és ami egy egyetemnek borzasztóan fontos, fejlesztenek. Ezért gondolom, hogy ez a mai nap történelmi jelentőségű” – mondta Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

A Debreceni Egyetem Tudományos, Technológiai és Innovációs Park egy most még üres területén kezdődik meg hamarosan az építkezés.

Az innovációs és technológiai miniszter arra emlékeztetett, hogy az elmúlt másfél évben megindult Magyarországon a védőeszközgyártás. A hazai oltóanyag előállítás pedig további biztonságot jelent minden magyarnak.

„Maga a vakcinagyár közel 20 millió adag különböző típusú vakcina gyártására lesz alkalmas. Többek között egyébként a koronavírus különböző mutánsainak is a vakcináit itt fogjuk tudni gyártani. A gyár alapvetően moduláris felépítésű, nem csak egyféle, hanem többféle technológiára készülünk” – mondta Palkovics László.

Az oltóanyaggyártásban és a fejlesztésben is részt vesznek a Debreceni Egyetemen képzett szakemberek.

A Nemzeti Oltóanyaggyár nem pusztán egy, a sok debreceni munkahelyteremtő beruházás közül, hanem egy olyan stratégiai beruházás, amely képes az egészségügyi ellátás biztonságának megerősítésével garantálni az emberéletek megóvásán keresztül az ország működőképességének fenntartását – emelte ki Papp László, Debrecen polgármestere.

A Nemzeti Oltóanyaggyárban elsősorban saját fejlesztésű vakcinát termelnek majd, de más országokkal és gyártókkal is szeretnének együttműködni. Jelenleg kínai, orosz, kanadai és izraeli gyártókkal folynak tárgyalások.

Érdekes lehet számodra:

Ajánljuk még