Hétfőn kezdődik a diákok tömeges oltása

 

Hétfő reggel kezdődik a diákok tömeges oltása. Péntekig csaknem 50 ezerrel emelkedhet meg azoknak a száma, akik megkapják az első oltást, így számuk elérheti az 5,8 milliót. Az iskolások oltása egy fontos lépés lehet a negyedik hullám elleni küzdelemben. A külföldi példák alapján az látszik, hogy ezekben a hetekben az új fertőzöttek 80-90 százaléka azok közül kerül ki, akik nem hajlandóak beoltatni magukat.

 

Már kora reggel egymást váltották az oltásra érkezők a debreceni oltóponton. Sokan az ismétlő dózist kapták. Volt, aki a gyerekeit hozta el, hogy még az iskolakezdés előtt legalább részben védettek legyenek.


Már 245. napja oltanak a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetben. Még mindig sok az új páciens. Az igazgató a Híradónak azt mondta, most újra egyre többen kérik a védőoltást.

„A hónap végére 60 százalék fölötti az első körös lehetőségeknek a foglalása,ezt nyilván betudhatjuk a delta hullám terjedésének” – mondta Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója,  aki megköszönte a szülőknek, hogy elhozták gyereküket az oltásra.

Hétfőn kezdődik a 12 év felettiek iskolai oltása, amelyre összesen csaknem 48 ezer általános és középiskolás jelentkezett. A diákok hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken kapják meg a vakcinát az iskolaorvosoktól vagy a háziorvosoktól.

Az intézmények többsége felkészült már. Az Óbudai Gimnáziumban kitakarítottak és lefertőtlenítettek mindent, az orvosi szoba mellett pedig külön termeket is elkülönítettek az oltásra. Náluk öt iskola csaknem 80 tanulóját oltják majd be délután háromtól.

Szűcs József, az Óbudai Gimnázium igazgatója elmondta, hogy intézményükben az  orvosi rendelő mellett legalább két termet és két egyéb más termet biztosítsanak az oltásra.

Oltásra buzdítanak a szakemberek is. Rusvai Miklós virológus azt mondta: a delta variáns jóval fertőzőbb, mint az eredeti vírustörzs. Gyorsabban képes bejutni a szervezetbe és szaporodni is ott. Egy sejtben akár egymillió vírus is képződhet, ami súlyos szövődményeket okozhat, ha az ember nincs beoltva.

„Az oltás legfontosabb értelme, hogy megvédjen a súlyosabb egészségkárosodástól és hogy ne terhelje meg az egészségügyet, minta a második vagy a harmadik hullám idején” – mondta Rusvai Miklós egyetemi tanár.

Eddig több, mint 5 millió hétszázezren védettek már, közülük 266 ezren pedig már a harmadik oltáson is túlvannak.