×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Negyedszázados jubileumát ünnepli az Egri Bikavér Ünnep

 

A koronavírus-járvány után szüksége van kormányzati segítségre a hazai szőlészeteknek és borászatoknak, melyek a nehéz időkben is kitartó és kiváló munkával érdemelték ki a támogatást – jelentette ki az agrárminiszter a 25. Egri Bikavér Ünnep csütörtöki megnyitóján.

Nagy István rámutatott: példátlanul nehéz időszakban termett az a szőlő és készült az a bor, melyet most ünnepelnek Egerben.

„A szőlészek és borászok azonban ebben a nehéz időszakban sem vonultak home office-ba, hanem tették a dolgukat” – fogalmazott. Köszönet illeti azt a kitartást és munkát, mely nélkül ma a borospoharak üresek lennének – tette hozzá.

A kormány meghallotta az ágazat segélykérését - mondta, emlékeztetve: a kieső forgalom nem csupán a vendéglátást és a turizmust érintette súlyosan, de a borászatoknak is komoly veszteségeket okozott.

Kellett tehát minden eddigi támogatás és szükség van továbbiakra is - hangsúlyozta a tárcavezető. Egyúttal bejelentette: a kabinet 1,5 milliárd forinttal segíti a járvány miatti forgalomkiesés következtében nehéz anyagi helyzetbe került, vendéglátásban és borturizmusban érdekelt borászatokat.