Megújult a makói Szent István Király Plébániatemplom

 

Makón teljes körű összefogással újulhatott meg Szent István Király Plébániatemplom – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön, amikor hálaadó szentmisén mutatták be a híveknek a templomot.

Az államtitkár köszöntőjében az összefogást részletezve elmondta, a román nemzetiségi önkormányzat által benyújtott pályázatot támogatta az államtitkárság 35 millió forinttal. Ezt mintegy 200 adakozó 15 millióval, az egyházközség pedig hétmillió forint saját forrással egészítette ki.

Az idén februárban indult beruházás során új aljzatbetont és mészkő padlólapokat, valamint lábazatot alakítottak ki, új festést kaptak a falak alsó, fehér részei. Szűcs Gábor asztalosmester fűthető padokat készített borovi fenyőből. Emellett megújították a templom hangosító rendszerét is.


Soltész Miklós a támogatást kritizálóknak üzente: a 2011-es népszámláláson 35 ezren vallották magukat Magyarországon románnak; közülük felekezeti hovatartozás szerint 11 ezren katolikusok, 9 ezren reformátusok és evangélikusok, 4200-an román ortodoxok. Ez alapján

a magyarországi románság „méltán jogosult akár a katolikus templomainak a megújítására is”

– húzta alá.

A politikus hozzátette, az elmúlt évtizedben a magyarországi románság támogatása ötszörösére emelkedett. Az államtitkár elmondta, hogy tíz év alatt több mint 3 ezer templomot újítottak fel, 150-et építettek, és a következő hónapokban még több mint ezer újul meg.

Soltész Miklós beszéde végén szólt arról, hogy Magyarország ezer éven át megmaradt, megvédte magát, most, az újabb migrációs hullám és a muszlim hit támadása során is „ez a feladat”.

Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester és Birta Júlia Mihaéla, a makói román nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta,

saját élettörténetük is szorosan összefonódik a 250 éves templommal, így különösen hálásak a felújításáért.

Birta Júlia Mihaéla úgy fogalmazott „a hitet, mindegy melyiket, kell továbbadnunk a gyermekinknek”. Makón adományokból új szentségház is épült, és a misén Soltész Miklós ígéretet tett arra, hogy jövőre is folytatódik a városban a templomfelújítás.