×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Hazatértek Sissi személyes bútorai Gödöllőre

 

Megérkeztek Erzsébet királyné személyes bútorai, fésülködőasztala és üveges vitrinje a Gödöllői Királyi Kastélyba. A Németországból visszavásárolt műtárgyakat a közönség már péntektől láthatja a kastély állandó kiállításán – hangzott el az M1 Híradójában.


Hazatértek Erzsébet királyné bútorai a gödöllői kastélyba. Az ünnepélyes esemény Sissi kedvenc dallamával kezdődött, majd bemutatták azt az egyedi fésülködőasztalt és üveges vitrint, melyek egykor a császár és királyné legkedveltebb magyarországi kastélyának szobáit díszítették.

A tárgyakon több helyen a császári tulajdont jelző kétfejű sast ábrázoló bélyegzés, valamint két leltári cédula is található.

Most a Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram segítségével ezek a bútorok visszakerültek az eredeti helyükre, a gödöllői Grassalkovich-kastélyba.

„A Nemzeti kastélyprogram műtárgy-visszavásárlási programja keretében sikerült két olyan tárgyat visszaszerezni a Gödöllői Királyi Kastélyba, amelyek egykor a kastély berendezési tárgyait gyarapították. Ezek személyesen Erzsébet királyné használatában voltak, az egyik a fésülködőasztala, a másik pedig egy üvegezett vitrin. Ezek most a németországi műtárgypiacon bukkantak fel, és egy árverés keretében sikerült őket visszavásárolni” – mondta Virág Zsolt, a Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram miniszteri biztosa.

A felújított kastély, amely hazánk barokk kastélyainak egyik éke, nemcsak a belföldi, hanem a Magyarországra érkező külföldi turistáknak is az egyik kedvelt úti célja. Az eseményen a kormányszóvivő arról beszélt, hogy az elmúlt másfél év a turisztikai szektornak nagyon nehéz időszak volt.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kiemelte, hogy a kormány turisztikai támogatásai folytatódnak, így a jövőben további fejlesztések és felújítások várhatók.

„A főváros és vonzáskörzete, mint Gödöllő, nagyon megszenvedi azt, hogy a külföldről ideérkező turisták árama egyáltalán nem tudott még helyreállni” – mondta Szentkirályi Alexandra, aki szerint ha újraindul a turizmus, akkor a hasonló kiállítások vonzzák majd a turistákat, és segíthet a főváros és az agglomeráció turizmusának felélesztésében.

A gödöllői Grassalkovich-kastély 1996. augusztus 17-én nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, ahol a 150 év után hazatért különleges bútorok már láthatók Erzsébet királyné szobáiban.