Nagyszabású fesztivállá alakul a Szent István-napi nemzeti ünnep

 

A valaha volt legnagyobb ünnepsorozattal készül az ország augusztus 20-ra. Több száz program várja majd az ünneplőket, köztük a tűzijáték, mely Európa legnagyobb fényjátékának ígérkezik. Bemutatták az ország tortáját is: idén a Napraforgó elnevezésű kreáció nyert, a cukormentes torták közül pedig Beszterce rózsája lett a befutó – közölte az M1 Híradója.


„A rétegei egy körtezselé, illetve vilmoskörtéből készült mousse közép van benne, amit körül ölel egy hársmézes joghurt mousse” – ezekből az ízekből áll össze az idei ország tortája: a Napraforgó. A megálmodója, Fodor Sándor azt mondja, a legnagyobb kihívást az alapanyagok kiválasztása jelentette.


De nemcsak erre, Magyarország cukormentes tortájára is hirdettek versenyt. Az idei győztes a Beszterce rózsája lett. És bemutatták a nyertes Szent István-napi kenyeret is, a Solymár gyöngyét, amelynek a 72 órás kovász a titka. „A kovász adja meg a kenyérnek az ízét, az aromáját, az illatát, és igazából ez a fő szempont a kenyér készítésében” – ismertette Szász Krisztián, a Hel pékség ügyvezetője.

De nemcsak étkekkel, rendezvényekkel is készülnek a Szent István-napra.

A valaha volt legnagyobb szabású ünnepség várható” – mondta a nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár. Kovács Zoltán kiemelte: csaknem húsz helyszínen, több száz programot rendeznek a szervezők, és Európa legnagyobb tűzijátékát csodálhatják majd meg az érdeklődők.

„Szent István napját olyan eseménnyé szeretnénk emelni, amely túlmutat a nemzeti ünnepen, és egy olyan fesztiválszerű nagy rendezvénysorozatot hoz létre, amely innentől kezdve nagyobb volumenben, nagyobb keretek között teszi lehetővé, hogy még többen kapcsolódjanak be az egyébként is nagyon népszerű programsorozatokba” – fejtette ki az államtitkár.

Hozzátette:

az idei ünnepet úgy tervezik, hogy nem lesznek járványügyi korlátozások.

Kormányrendelet rögzíti, hogy az augusztus 20-i rendezvényeket, és több szeptemberi rendezvényt – köztük a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust – sem érintenek majd a pandémia miatt érvényben lévő szabályok.

A címlapfotó illusztráció.