Másfél éve tart a küzdelem, beadták az első emlékeztető vakcinákat

 

Elindult az újabb oltási kampány: vasárnaptól – Európában elsőként – Magyarországon már a harmadik vakcina is felvehető. Azok kaphatják meg, akiknek a második oltásuktól számítva eltelt már legalább négy hónap. A szakemberek szerint főként az időseknek és a krónikus betegeknek érdemes kérniük az emlékeztető vakcinát, illetve azoknak, akiknek gyengébb az immunrendszerük. Sok helyen már beteltek az első időpontok, így ennek függvényében újabb oltópontokat nyitnak – hangzott el az M1 Híradójában. Még a tanév előtt külön programot szerveznek a fiatalok oltására is.


Zalaegerszegen elsőként a Gondozási Központ lakói kapták meg a harmadik oltást. Örültek az emlékeztető oltásnak, azt mondták: így biztos, hogy teljesen védettek lesznek a koronavírustól.


Futószalagon adták be a harmadik vakcinát a balatonföldvári Írisz Ápolási Otthonban is. Minden lakó és dolgozó kérte. A folyamatot már ismerték. Természetesen most is mindenkit megfigyeltek, de senkinek nem volt panasza az oltás után. Komárom-Esztergom megyében is elindult az újraoltás. A vakcinát a kormányhivatalok munkatársai juttatják el az idős otthonokba.

„Nagyon fontos, hogy azok az idősek, rosszabb egészségügyi állapotban lévő állampolgár társaink, akik úgy gondolják, hogy szeretnék felvenni a harmadik oltást, azok meg tudják tenni. Nagyon fontos elmondani még, hogy a harmadik körös oltás ugyanúgy, mint az első kettő, ingyenes és önkéntes” – mondta Kancz Csaba Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott.

Európában elsőként Magyarországon

Több mint fél éve oltottak a szociális intézményekben. Most újra van rá lehetőség. Az idősotthonok orvosai adják be a harmadik vakcinát, de ha kell, oltócsapatok is segítenek. Budapesten Csepelen kezdődött el az újraoltás.

Európában elsőként Magyarországon indult el a harmadik körös oltás. Az emlékeztető vakcinát az idősotthonok mellett a háziorvosi rendelőkben és a kórházakban is beadják. Bárki kérheti a második oltás után négy hónappal. Az eeszt.gov.hu internetes oldalon lehet időpontot foglalni. A leggyorsabbakat már vasárnap fogadták az oltópontokon.

Békéscsabán külön oltóponton adják be a harmadik dózist, sokan megkapták már első nap.

„Azt, hogy ki milyen oltást fog harmadik oltásként kapni, azt alapvetően az oltóorvos feladata lesz eldönteni, természetesen a megfelelő eljárásrend alkalmazásával, és szükség esetén a beteg kezelőorvosával konzultálva. A harmadik oltást elsősorban azoknak javasoljuk, akiknek az immunrendszere nem működik megfelelően, az idős korosztályhoz tartoznak, valamilyen krónikus betegségben szenvednek, vagy túlsúlyosak” – fogalmazott Zsilák János orvosigazgató.

Az emlékeztető vakcinát országszerte be lehet adatni, minden megyében van oltópont. A fővárosban összesen hét helyszínen biztosítják.

„Már első nap gyakorlatilag a következő két hétre kijelölt időpontok hetven százaléka betelt, ezért a kormányhivatal úgy döntött, hogy további két kórházat is kijelöl oltópontként, tehát folyamatosan monitorozzuk, hogy hányan jelentkeznek a harmadik oltásra, és ennek függvényében fogjuk bővíteni az oltópontok, illetve azon belül kialakítandó oltóhelyek számát is” – ismertette Sára Botond fővárosi kormánymegbízott.

A harmadik oltáshoz külön hozzájáruló nyilatkozat kell, amely a koronavirus.gov.hu oldalon található meg. Érdemes már kitöltve vinni a kórházi oltópontokra.

Másfél éve tart a küzdelem

„Megvan az első fertőzött, sőt, mindjárt kettő olyan betegünk is van, akiket koronavírus fertőzés miatt kellett egészségügyi intézménybe szállítani, két külföldi emberről van szó” – a pillanat, amely az egész ország életét megváltoztatta. Orbán Viktor miniszterelnök tavaly március negyedikén a közösségi oldalán jelentette be, hogy itthon is megjelent a koronavírus. Elsőként két iráni diák kapta el a fertőzést.

A védekezés azonnal megkezdődött. Még márciusban az egész országra kiterjedő veszélyhelyzetet rendelt el a kormány. A járványügyi szabályok egyre szigorodtak. Egyebek mellett bezártak az óvodák, az iskolák digitális oktatásra álltak át és szinte mindenütt kötelező lett a maszk viselése. Szükség is volt az óvintézkedésekre, hiszen napról napra több lett a fertőzött.

A nyár kezdetére legyőztük az első hullámot. A fellélegzés azonban nem tartott sokáig. Ősszel újra erőre kapott a vírus. Az első vakcinaszállítmány karácsonykor érkezett meg. Elsőként a frontvonalban védekezők, vagyis az egészségügyi dolgozók kapták meg az injekciót.

És sorra érkezett az utánpótlás. Legalábbis eleinte. Az európai uniós beszerzés ugyanis lelassult, a vártnál jóval később és jóval kevesebb vakcinát kapott az ország.

A kormány azonban még időben fordult a keleti oltóanyag-gyártókhoz, így beindult az orosz és kínai vakcinák leszállítása is.

Ezekkel válhatott igazán tömegessé az oltás. Hónapokon keresztül rendületlenül oltottak a háziorvosi rendelőkben és a kórházakban, így egyre nőtt az ország védettsége. Mostanra már több, mint ötmillió-hatszázezren kapták meg az injekciót, nagy részük pedig már a második dózison is túl van.

És már készülnek az intézmények az újabb oltási hullámra. Az egészségügyi dolgozóknak ugyanis kötelezővé tették az oltást. A kórházak egy már jól bevált gyakorlat alapján dolgoznak majd.

„Nálunk van egy regiszter, természetesen ezt ma újra kell gondolni. Kiértesítjük az osztályokat a dolgozókat és azon leszünk, hogy a hiányzók közül minél többen megkapják az oltást” – fogalmazott Gasztonyi Beáta, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház igazgatója. Mostantól pedig – Magyarországon elsőként – már harmadik oltást is lehet kérni.