Beoltják az oltatlan egészségügyi dolgozókat, és a harmadik oltásra is lehet már jelentkezni

 

Legkésőbb augusztus végéig meg kell kapnia az első koronavírus elleni oltást minden egészségügyi dolgozónak, aki eddig nem kérte. Megjelent a kormányrendelet, amely kötelezővé teszi számukra az oltást. Mindenkire vonatkozik, aki rendelőkben, kórházakban, a mentőknél vagy akár betegszállítóként dolgozik, de még a szociáis intézményekben egészségügyi ellátást végző dolgozókra is. Az indoklás szerint az ő egészségük és a betegek védelme miatt tették kötelezővé – hangzott el az M1 Híradójában. Már lehet időpontot foglalni a harmadik oltásra is.


Tavaly decemberben elsőként kezdték el oltani az egészségügyi dolgozókat. A vakcinát többségük már akkor felvette. A kormány most, a negyedik hullám küszöbén úgy döntött, hogy mindannyiuknak kötelezővé teszi az oltást. Az intézmények felkészültek a dolgozók oltására.


„Nálunk szerencsére nem voltak nagyon sokan, akik nem voltak beoltva, közülük is többen átestek a fertőzésen és védettnek minősültek. Nálunk van egy regiszter, természetesen ezt ma újra kell gondolni. Kiértesítjük az osztályokat, a dolgozókat, és azon leszünk, hogy minél többen a hiányzók közül megkapják az oltást” – fogalmazott Gasztonyi Beáta, a Zala Megyei Szent Rafael Kórház igazgatója.

Van olyan kórház, ahol alig maradt oltatlan dolgozó

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház szinte valamennyi dolgozója be van oltva. Covid-ellátásra kijelölt intézményként működik, így a dolgozók többségének nem is volt kérdés, hogy felveszi a védettséget jelentő vakcinát. Azoknak, akik még nem tették meg, most pótolniuk kell.

„Gyakorlatilag alig vannak néhányan, akik esetleg betegség miatt nem kaphatták meg, de az utóbbi hetekben, napokban azt észleljük, hogy ők is jelentkeznek folyamatosan a védőoltás felvételére. Gyakorlatilag felmértük már, hogy kik azok, akik nincsenek beoltva, és folyamatosan minden oltási nap lehetőséget biztosítunk a dolgozóink számára arra, hogy a védőoltást felvegyék” – mondta Kökény Zoltán, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház orvosigazgató helyettese.

A kormány határozata értelmében minden egészségügyi dolgozó köteles beoltatni magát.

Közéjük tartoznak a kórházakban, járóbeteg-szakerendeléseken, ügyeleti ellátásban, magánegészségügyi intézményekben, diagnosztikában, mentőszolgálatnál dolgozók. Ahogy kötelező a betegszállítóknak, a szociális intézményekben és gyógyszertárakban dolgozóknak is.

Legalább az első oltás felvételére szeptember 1-ig van lehetőségük az érintetteknek. Azok, akik ezután sem teszik meg, nem vállalhatnak munkát az egészségügyben.

„Velük kezdtük az immunizálást, hiszen 2020 decemberében az első oltóanyag-szállítmányokkal az ő immunizálásuk, védőoltásuk kezdődött meg, hiszen ők a frontvonalban dolgoznak, ők az egyik kockázati csoport, és a legnagyobb mértékben kitettek a fertőzésnek, és mind a saját maguk, mind pedig a betegek védelme érdekében fontos, hogy ők be legyenek oltva” – ismertette Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője.

Az egészségügyi ellátást nyújtó intézmények szeptembertől új munkavállalót oltás nélkül már nem vehetnek fel.

Már lehet időpontot foglalni a harmadik oltásra

Érdeklődni a háziorvosnál lehet a harmadik oltás felvételéről. Ha valaki nem a háziorvosát választja, akkor az Eeszt.gov.hu internetes oldalon az oltópontokra foglalhat időpontot. A személyes adatok megadása után ez pár kattintással kiválasztható.

Az emlékeztető oltásra csütörtök óta lehet regisztrálni. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér csak azoknak engedi meg a foglalást, akiknek a második oltásuktól már eltelt legalább 4 hónap. Az orvosok – szakmai vélemény alapján – a korábban adott vakcinákhoz képest más típusú oltóanyagot ajánlanak fel.

Az eddigi tapasztalatok szerint ugyanis az oltáskombinációk adják majd a legnagyobb védelmet.

A harmadik oltást elsősorban időseknek és krónikus betegeknek javasolják.

„Azért döntöttünk arról, hogy az emlékeztető oltásokat lehetővé tesszük és bevezetjük Magyarországon, hogy az immunvédelmet megerősítsük. Ugye ez egyrészt fontos az egyén védelme szempontjából, hiszen a delta vírusvariánssal is a jelenlegi eddig rendelkezésre álló tapasztalatok szerint az oltottaknál, ha mégis előfordul fertőzés, az enyhébb módon zajlik le” – hangsúlyozta Galgóczi Ágnes.

A vakcinákat a háziorvosi rendelőkben, az oltópontokon és az idősotthonokban augusztus elsejétől kezdik beadni.