1946. augusztus 1-jén vált Magyarország hivatalos fizetőeszközévé, valutájává a magyar forint, melynek bevezetéséhez a pengő nagyarányú elértéktelenedése vezetett.
Az első világháború után a győztesek által diktált versailles-i békeszerződés, illetve az annak részét képező trianoni békeszerződés magában hordozta a vesztesek elégedetlenségét, egy új háború lehetőségét. Erre a vesztes államok, különösen Németország és Magyarország tudatosan készült az 1930-as években. A revíziós hangulat fenntartása mellett megtörténtek a háborús előkészületek is, amelyek óriási kiadásokkal jártak. A kiadásokat pedig pénznyomtatással próbálták meg fedezni, ami később a pengő elértéktelenedéséhez vezetett.
A finanszírozás nehézségekbe ütközött, ezért az első világháborúban kibocsátott hadikölcsönkötvények tulajdonosainak belátható időn belül megváltást ígértek, ám a vagyonosabb rétegeknek beláthatatlan időbe tolta ki a kötvények visszavásárlását. Ezzel az intézkedéssel kívánták a társadalom széles rétegeiben népszerűsíteni az új kötvények vásárlását. Ám a kötvénykibocsátások az infláció és az államadósság növekedéséhez vezettek.
Az inflációt, a pénz romlását többek között az árak emelkedésén tudjuk nyomon követni. A kiadott papír- és fémpénznek megfelelő fedezettel kell rendelkeznie, ha ez az egyensúly felborul, és a kiadott pénz mennyisége nő, de mögötte nincs annyi fedezet, akkor a pénz értékét veszíti. Tehát ilyen helyzetben a még több pénz kiadása csak súlyosbítja az inflációt.
Így volt ez a második világháború utáni Magyarországon is, ugyanis a háború pusztítása az 1926-ban forgalomba helyezett Horthy-rendszer stabil fizetőeszközét, a pengőt már 1944-ben lejtmenetnek eresztette – ekkor a magyar valuta az 1938-as érték huszonhatod részére csökkent. A pengő elértéktelenedése itt nem ért véget, hiszen 1945-ben az előző évhez képest hatvanketted részére csökkent az akkori fizetőeszköz értéke.
Ez a hatalmas elértéktelenedés az ország háború utáni romos állapotára volt visszavezethető, hiszen az infrastruktúra és a gyárak megsemmisültek, a hazánkban zajló harcok miatt a termelés is visszaesett.
Ráadásul az 1945 után a moszkvai fegyverszüneti egyezményben megállapított jóvátétel újabb, már-már elviselhetetlen terheket rótt az országra.
A pengő elértéktelenedését tovább tetőzte, hogy 1945. január 23-án útnak indult Ausztria felé az úgynevezett aranyvonat, amelyen a Magyar Nemzeti Bank mintegy 30 tonnányi aranykészletét, nagy összegű devizatartalékát és a deportált zsidóktól begyűjtött értékeket próbálták menekíteni az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől. Az értékeket az amerikai hadsereg lefoglalta és hadizsákmánynak minősítette.
Magyarországon, a II. világháború után a világtörténelem eddigi legsúlyosabb inflációja zajlott le. A tarthatatlan állapot felszámolására 1946. augusztus 1-jén kibocsátották az új értékálló pénzt, a forintot. A képen: a régi pengő és az új forint (Fotó: Nemzeti Fotótár)
Többek között ezeknek is köszönhetően pénzhiány alakult ki Magyarországon, ennek orvoslására pedig az ideiglenes kormány a bankóprés beindítását kezdeményezte, amelynek használatára azonban a Vörös Hadsereg kapott jogot. A Vörös Hadsereg azonban ellenőrizetlenül kezdte el szórni az elértéktelenedő bankókat, ezzel előidézve a hiperinflációt, amely az 1946-os év nyarán tetőzött. 1945 augusztusában például 6 pengőbe került egy kilogramm kenyér, majd a rákövetkező év májusában ezért már 8 millió, majd június végén már 5,85 milliárd pengőt kellett fizetni.
1946 júliusában, az infláció tetőpontján egy hónap alatt 41 900 billiót romlott a pengő értéke, vagyis az árak átlagosan 15 óránként megduplázódtak.
A fizetőeszköz elértéktelenedése és ennek következtében az árak emelkedése elsősorban a városi lakosságot érintette, faluhelyen a parasztság a saját maga által megtermelt élelmiszer és iparcikkek révén kihúzta ezt az időszakot.
Eldobált, elértéktelenedett, nagy címletű, pengőbankjegyek az infláció idején (Fotó: Nemzeti Fotótár)
A pengő elértéktelenedésének következtében egyre nagyobb címletű pénznemeket kezdtek kibocsátani: a pengő után jött a milpengő (millió pengő), majd ebből kiadták az egymilliárdos címletet, és ezért be kellett vezetni a bilpengőt, ami a milliárd ezerszeresét jelentette. Nem sok idő kellett, hogy ebből is nagy címletű pénzt nyomtassanak, hiszen
1946-ban a bilpengő már a százmilliós címletnél tartott, ami azóta is a világtörténelem legnagyobb címletű bankjegyének számít.
Az akkori kormányfő, Nagy Ferenc még tervezte, hogy kiadják a milliárd bilpengőt, de ezt már a forint bevezetése sikeresen megakadályozta.
A valaha kibocsátott legnagyobb címletű bankó már nem került forgalomba (Fotó: Wikipédia)
A hiperinflációnak végül a magyar forint bevezetésével és a költségvetés szigorú felügyeletével lett vége, nem mellesleg az újjáéledő magyar ipari termelés növekedése is hozzájárult a kilábaláshoz a válságból.
A hazánkban mai napig használt magyar forint 1946. augusztus 1-jén jelent meg a pénzpiacokon, és átváltásakor 400 ezer kvadrillió (tíz a huszonkilencediken) pengőért adtak 1 forintot.
(Fotó: Nemzeti Fotótár)
Az új valuta bevezetését követően további intézkedéseket tettek annak érdekében, hogy megakadályozzák az új fizetőeszköz inflációjának megindulását és erősítsék a forint iránti bizalmat.
Az egyik ilyen fontos intézkedés az aranyvonattal kapcsolatos, hiszen 1946. augusztus 6-án az amerikaiak visszajuttatták a külföldre vitt értékek egy részét, így hazakerült a Magyar Nemzeti Bank 28,4 tonnás aranytartaléka is, amely a forintkibocsátás fedezetéül szolgálhatott. Ez az aranytartalék 374 millió forintnak felelt meg, és lehetővé tette az összeg négyszeresének a kibocsátását forintban. A forint vásárlóértékét az 1946-os pénzreformot elindító kormányrendelet a háborút megelőző árakhoz képest állapította meg.
„A kommunisták magukat reklámozták a forint bevezetésével, Rákosi Mátyást nevezték »a forint apjának«. Ez természetesen semmilyen összefüggésben nem igaz” – olvasható egy a magyar forint történetével foglakozó cikkben.
Az első széria címletei a tíz- és százforintosok voltak. A tíz-, húsz-, ötven- és százforintos címletekből álló 1947-es széria egészen 1992-ig volt érvényben, csak a címerek változtak a bankjegyeken, melyekhez 1970-ben az ötszázforintos, 1983-ban az ezerforintos, 1991-ben az ötezerforintos is csatlakozott.
