×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Cseh Katalin az olimpia ellen is volt, meg nem is

 

Újabb részletek derültek ki a momentumos Cseh Katalinhoz köthető cégügyekről. A Demokrata című lap arról ír, hogy miközben a jelenlegi EP-képviselő néhány éve a budapesti olimpia rendezése ellen kampányolt, a családi nyomdaipari cégük, amelynek egy időben az ügyvezetője is volt, segítette volna a budapesti olimpiai pályázatot. A lap szerint erre az ügyre utalhatott az ismeretlen álarcos alak, aki kétszínűséget emleget egy politikussal kapcsolatban.

Két hete vasárnap juttattak el egy videót a Bennfentes.net szerkesztőségébe, amelyen egy álarcot viselő alak egy szerinte kétszínű politikus lebuktatását ígérte – hangzott el az M1 Híradójában.

„A politikus, akiről szó van négy és fél milliárd forintnyi EU-támogatást vett fel saját és haveri cégein keresztül. Ja, és 300 millió forintnyi állami közbeszerzést is el tudtak hozni.”

Az információk alapján Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselőjére, és a családi cégre, valamint üzlettársai uniós támogatásaira utalhatott az ismeretlen. A Pannónia Nyomda Kft.-t a momentumos politikus vezette 2013 és 2018 között.

Cseh Katalin 10 ezer aláírást vesz át az olimpiaellenes népszavazáshoz – ez látható azon a 2017-es képen, amelyet a Demokrata tett közzé Az olimpiai pályázattal is pénzt keresett volna Cseh Katalin című írásában. A lap ebben a Cseh család cégének 68 millió forintos uniós pályázatára hívja fel a figyelmet. Ebben a Pannónia Nyomda Kft. hologrammos technológia kifejlesztésére nyert el uniós támogatást. A társaság a pályázati anyagában egyebek mellett azt írta, hogy a technológia nagy hatással lehet a nagyberuházások döntéshozóira, és példaként a 2024-es magyarországi olimpiai játékok pályázatát hozta fel.

A Demokrata.hu úgy fogalmaz:

annak a pályázatnak a benyújtása, ami egyebek mellett a budapesti olimpiarendezés elősegítésére hivatkozik, az olimpiarendezés ellen közben aláírásokat gyűjtő Cseh Katalin nevéhez fűződik.

Cseh Katalin a családi cége által elnyert uniós pályázatok kapcsán úgy védekezett, hogy ő már lemondott a vezetésről, amikor megnyerte a kft. a forrásokat.

„A Pannónia Nyomda Kft. valóban indult két olyan uniós pályázaton, amely végül sikerrel járt. Ezek a pályázatok rendben zajlottak, és a Pannónia Nyomda Kft. tudtommal, megfelel a pályázatban előírt követelményeknek, de mint korábban említettem, én az első pályázat beadását követően lemondtam az ügyvezetői tisztségemről, és az elbírálás már ezután következett be” – mondta Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője.

A Demokrata azonban azt is megírta, hogy bár a támogatási szerződést már valóban utódja, Halász Gábor írta alá 2018-ban, a pályázatot még Cseh Katalin ügyvezetése idején, az ő aláírásával nyújtották be 2016. július 8-án.