Schneller Domonkos: 2010 és 2019 között sokkal több zöldterületfejlesztés történt Budapesten, mint a megelőző évtizedekben bármikor 

 

Budapest zöldfejlesztéseiről rendeztek kerekasztal-beszélgetést szombaton a Művészetek Völgyében a Pest-Buda Udvarban.

Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a beszélgetést követően az MTI-nek úgy fogalmazott: szakmai szinten konszenzus alakult ki a teendőkről, hiszen az éghajlatváltozás negatív hatásait mindenki hasonlóan látta.

Hangsúlyozta: az elmúlt tíz évben sokkal több zöldterületfejlesztés történt Budapesten, mint a megelőző évtizedekben bármikor. Példaként említette a Normafa, a Margitsziget vagy az Orczy-park megújítását, valamint a Széllkapu projekt két és félhektáros területét, amely régi ipari épületek helyén valósult meg.


A kerekasztal-beszélgetésen konszenzus volt abban is, hogy ezek jelentős, de önmagukban nem elégséges lépések, mert Budapesten bár az egy főre eső zöldfelület az erdőkkel együtt majdnem tizenháromezer négyzetméter, az eloszlása egyenletlen.

Fontosnak nevezte a meglevő zöldterületek felújítását és elmondta: a kormány jelentős forrásokat fordított a Gellért-hegyi közpark tervezésére és megújítására. Ezt a munkát a Budapest Fejlesztési Központ meg is kezdte szakmai szinten együttműködve a Fővárosi Önkormányzattal.

A Városmajor több százmillió forintos megújítására ősszel várható tervpályázat. Schneller Domonkos reményeit fejezte ki, hogy 2024-re a Városmajorban legalább két hektárral növekedhet a zöldterület.

Arról is beszélt: a Ráckevei-Soroksári Duna megújítására több mint 80 milliárd forinttal tervez a kormány a 2021-2027-es uniós források terhére. Budapesti folyószakasz fejlesztésére ekkora forrás még sohasem állt rendelkezésre – mondta.

Szintén tízmilliárd forintos uniós forrásból indulhat a fővárosi és Budapest környéki erdők megújítása, mert a pandémia megmutatta, hogy több, a Normafához hasonló helyre van szükség – jelentette ki.

Schneller Domonkos kitért arra is: a tájépítész szakma régóta hiányolja, hogy míg számos szakterületnek vannak saját ágazati törvényei, addig a települési zöldnek nincs törvényszintű szabályozása. A Miniszterelnökség egy ilyen, Európában is egyedülálló törvényjavaslat előkészítésén dolgozik, melyet szakmai és társadalmi egyeztetésre is bocsátanak.

Az augusztus elsejéig tartó Művészetek Völgyében a kapolcsi Pest-Buda Udvarban számos program várja az érdeklődőket, többek közt a Pilisi Parkerdő kiállítása, valamint a Magyar Faápolók Egyesülete fákat támadó betegségekről és azok kezeléséről szóló tájékoztatója.