×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Futóverseny miatt útlezárások lesznek a Városliget körül

 

Futóverseny miatt lezárásokra kell számítani szombat este Budapesten, a Városliget környékén, a forgalomkorlátozások több közösségi közlekedési járatot is érintenek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint szombaton 17.40-től 23.30-ig szakaszosan és időszakosan lezárják az Andrássy utat az Oktogon és a Hősök tere között, a Dózsa György utat a Podmaniczky utca és a Damjanich utca között, a Hősök terét, a Kós Károly sétányt, az Olof Palme sétányt a Hősök tere és a Zichy Mihály út között, valamint az Állatkerti körutat a Gundel Károly út és a Hősök tere között.

Emellett megállási tilalom lesz érvényben a környéken, például az Állatkerti körút mindkét oldalán a Hősök tere és a Gundel Károly út között, az Olof Palme sétány mindkét oldalán a Hősök tere és a Műcsarnok mögötti névtelen út között, valamint a Városligeti körút (Paál László sétány) mindkét oldalán.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt közölte az MTI-vel, hogy a 27. K&H mozdulj! félmaraton és futófesztivál miatt a lezárások idején módosított útvonalon közlekedik a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as, a 105-ös és a 178-as buszok, továbbá a 75-ös és a 70-es trolibuszok.

A kisföldalatti (1-es metró) szerelvényei a Mexikói út felé a Hősök tere állomáson megállás nélkül áthaladnak – áll a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.