A pótfelvételin esélyt kaphatnak azok, akiknek most nem sikerült

 

75 748-an örülhettek csütörtök este abban a pillanatban, amikor kihirdették a felsőoktatási ponthatárokat. Ennyi jelentkezőt vettek fel valamelyik egyetemre vagy főiskolára, többségüket államilag finanszírozott képzésre. Csaknem 26 ezer felvételizőnek ugyan nem sikerült a bejutás, de a pótfelvételin akár még nekik is lehet esélyük – hangzott el az M1 Híradójában.

 

Türelmetlenül várja már az egyetemi éveket egy, a Híradó által megkérdezett pécsi diák. Ahogy tervezte, a közgazdaságtudományi karon tanul tovább. „Csak jót mondtak, hogy nagyon közvetlenek és segítőkészek a tanárok, valamint a közösség is elég jó, könnyű beilleszkedni” – mondta Dani Milán Róbert.


De nemcsak a diákok, a felsőoktatási intézmények vezetői is büszkék. A Debreceni Egyetem például arra, hogy idén az intézmény a rangsorban a második a felvett diákok számában.

„Az orvos- és egészségtudományi képzési terület az, ahová a legtöbb diákot felvettük, a második helyen a gazdaságtudományi képzések állnak, de a műszaki képzés vagy az állami és jogtudományi karra, a jogi képzési területre is nagyon szép számmal tudtunk felvenni” – fogalmazott Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese.

Kiemelkedően magas volt az elvárás a Corvinuson

Nem volt könnyű bejutni idén a Corvinus Egyetemre sem. Rekord magas, átlagosan 480 pont volt az elvárás. A kinevezett rektor, Takáts Előd a Híradónak azt mondta, a magas szintű szakmai képzéseikkel szeretnék itthon tartani a fiatalokat.

Egyre többen jelentkeznek felsőoktatási intézményekbe. Idén csaknem 102 ezren, a felvételizők többségét fel is vették. A diákok többsége ingyenes képzéseken tanulhat tovább, alig 20 százalékuk pedig önköltséges formában. Az Oktatási Hivatal elnöke, Brassói Sándor azt mondta: úgy tűnik, jó döntés volt, hogy sok felsőoktatási képzésnél emelt szintű érettségi vizsgát kértek.

Tavalyhoz képest többen választották az agráriumi, a jogi és társadalomtudományi szakokat

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Schanda Tamás kiemelte: mindent megtesznek azért, hogy a felsőoktatás vonzó legyen a fiataloknak.

Elindítottuk többek között a duális képzési rendszert, tízezernél is több hely áll rendelkezésre a doktorandusz hallgatók számára, tovább növeltük az intézményi és hallgatói kiválóságok támogatását, és persze infrastruktúra-fejlesztéseket hajtottunk végre. Kollégiumi férőhelyek korábban nem látott számban állnak rendelkezésre – hangsúlyozta.

Schanda Tamás szerint a felsőoktatás modellváltása nemcsak a fiatalok képzését javítja, hanem értékesebbé is teszi a diplomájukat.