Varga Judit: Erős nemzeteken alapuló erős Európára van szükség

 

Magyarország szerint erős nemzetállamokon alapuló erős Európára van szükség, ezt a koncepciót számos uniós tagállam támogatja – jelentette ki az igazságügyi miniszter a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetemen csütörtökön Sátoraljaújhelyen.

Varga Judit a Nemzeti kisebbségvédelem a Kárpát-medencében és Európában című panelbeszélgetésen azt mondta, nem véletlen, hogy a föderalista, illetve az erős nemzetállamok erős Európája koncepció összeütközését látni mostanában.

Az erős tagállamok erős kooperációjával szemben ott van az államokat meghaladni akaró szupranacionális törekvés, amelynek a célja a természetes közösségek, a család, a nemzet, az identitás gyengítése – tette hozzá.


Ezért kezdik el relativizálni, nevetségessé tenni a család és a nemzet fogalmát, veszélyesnek tartva, sokszor összemosva régi történelmi időkkel - mondta Varga Judit, hozzátéve, emiatt fontos „mindenhol asztalra tenni az ellenkező, alternatív álláspontunkat”.

A kisebbségvédelemről szólva közölte, azt jobbára „relatívan, diszkriminatívan értelmezi a mostani brüsszeli adminisztráció”.
Míg a szexuális kisebbségeket és a genderügyet akár a jogalapot megkerülve is védelmezik, addig az őshonos kisebbségek védelmét kevésbé tartják fontosnak – mondta a miniszter.

Hozzátette: ezekben a kérdésekben a kormány folytatja a harcot Brüsszelben, a kettős mércére mindig rávilágítva.

Varga Judit – utalva Orbán Viktor Európa lehetséges jövőjét felvázoló téziseire – azt mondta: Magyarország „letette" a hét pontot, amely vitákat generált.

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága soros magyar elnöksége kapcsán kérdésre válaszolva azt mondta, nemzetközi konferenciát rendeznek a kisebbségvédelemről Budapesten és Strasbourgban; fontos céljuk a „nemzetközi érzékenyítés".

Vincze Lóránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője az őshonos kisebbségek védelméről szólva kettős harcról beszélt: egyrészt önkormányzati, nemzeti és európai szinten jogi kodifikációval kell védeni őket, másrészt a konkrét esetek, jogsértések feltárására és kivizsgálására van szükség.

Bocskor Andrea kárpátaljai politikus, a Fidesz európai parlamenti képviselője azt mondta: Ukrajnában a többségi állam fontosabb, mint a kisebbségi ügy, jóllehet a társulási szerződés aláírásával az ország vállalta, hogy az emberi és a kisebbségi jogokat tiszteletben fogja tartani.
Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt román parlamenti képviselője szerint a nemzeti kisebbségvédelem célja, hogy a közösségek megmaradjanak saját identitásukban.

Ennek eszközeként az európai nyomásgyakorlást, az anyaország támogatását, a többségi nemzetek érzékenyítését és a közösségek megtartását, összetartását, fejlesztését nevezte meg.