×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Az ENSZ szerint a keresztény neveltetés a magyar gyerekeket előítéletessé teszi az LMBTQ-val szemben

 

A nemzetközi emberi jog alapján mindenki maga dönthet saját neméről, és ezt az államoknak tudomásul kell venniük, sőt jogi védelmet kell adniuk a nemváltóknak – így fogalmazott az ENSZ LMBTQ- és genderügyi szakértője. Szerinte a magyar gyerekek keresztény értékeken és magyar identitáson alapuló nevelése csak az LMBTQ emberek iránti előítéletek állandósítását szolgálja, ezért Magyarországot ideje lenne kizárni az Európai Unióból – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.


Az ENSZ valódi célja az lenne, hogy a nemzetállamok közötti együttműködést segítse, biztosítsa a világbékét. Jelenleg két olyan kontinens van a világon, ahol nincs háború, így az látható, hogy az ENSZ ebben nem sikeres, és azon kellene inkább dolgoznia, ami a feladata – véleményezte Halkó Petra, a Századvég elemzője az ENSZ szakértőjének kijelentését.

A gyermekek egészséges fejlődéséhez való jog nemcsak Magyarországon, hanem világszinten szabályozott dolog.

A nevelés elsődlegesen a szülők feladata,

a nemrég meghozott magyar törvény pedig pontosan ezt segíti elő.

A bírálatok megfogalmazásakor rendszerint figyelmen kívül hagynak olyan szempontokat, amelyek nem illeszkednek a mondanivalójukba, például, hogy a magyar kormány demokratikus felhatalmazással bír. A jogállamisági kérdések feszegetése során is számos szempontot hagytak ki és megalapozatlan információkra hivatkoztak.

Brüsszel részéről ez

bevett gyakorlat arra, hogy nyomást gyakoroljanak azokra a tagállamokra, amelyeknek a politikai véleménye eltér a nyugati fősodortól,

láthattuk ezt a migrációs válság során is. Az ellentétet a föderalisták és szuverenisták párharcaként lehet leírni, egyik oldalon a nemzetállami Európát építők, másik oldalon pedig a nemzeti szuverenitást feladó Európai Egyesült Államok eszméjét favorizálók közötti harc zajlik.

A címlapfotó illusztráció.