×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Karácsony Gergely újabb őrülete: kitiltaná a dízelautókat Budapestről

 

A főváros még idén céldátumot határozna meg „a korszerűtlen besorolású autók kivezetésére” Budapesten – erről beszélt Karácsony Gergely egy interjúban. Ez a gyakorlatban elsősorban a dízelautók kitiltását jelentené a főváros területéről. Sok autós szerint nem a dízelmotorok jelentik a legfőbb problémát, hanem azok a felújítások, amelyeket szinte egy időben kezdtek el több helyszínen is. Emiatt állandósultak a dugók, a feltorlódott, araszoló autók pedig sokkal jobban szennyezik a levegőt – hangzott el az M1 Híradójában.


Még idén kitűzik a céldátumot a dízelautók kitiltására” – ezzel a címmel jelent meg cikk a 444.hu-n. A portál beszámolt arról, hogy a Greenpeace petíciót adott át a főpolgármesternek. A szervezet 45 ezer aláírást gyűjtött össze több mint két év alatt, és ezekre hivatkozva azt kérik a főpolgármestertől tiltsa ki a dízelautókat Budapestről.

Ezzel kapcsolatban a főpolgármester azt mondta:

A fővárosi önkormányzat csatlakozott ahhoz az európai kezdeményezéshez, hogy legyen egy céldátuma a korszerűtlen besorolású autók kivezetésének Budapesten. Ezért a közgyűlés elé fog kerülni a dátum meghatározása még az idei évben”.

Az M1-nek nyilatkozó autósok szerint nem a dízel személygépkocsikkal kellene kezdeni a szigorítást.

Az Origo arra emlékeztetett, hogy a Karácsony Gergely vezette Városháza az eddigi intézkedéseivel folyamatosan az autósokat büntette, és a korábbiaknál is nagyobb környezetszennyezést eredményezett az elviselhetetlen dugókkal.

A hírportál emlékeztet:

már a kihasználatlan kerékpársávok felfestése is óriási felháborodást okozott, miután azokat úgy alakították ki, hogy az autósoktól vettek el egy teljes forgalmi sávot.

Ráadásul a rakpart és a Lánchíd lezárása után megkezdődött a Blaha Lujza tér rosszul megszervezett felújítása is, ami újabb lezárásokat és dugókat okozott. Az autósok így kénytelenek a legnagyobb kánikulában is lépésben araszolni a főváros útjain, a dugók okozta szmogban.

Az M1 dugókkal kapcsolatos kérdésére pénteken a főpolgármester azt válaszolta: arra kéri a fővárosiakat, örüljenek a város fejlődésének, és legyenek türelmesek, mert ez áldozatokkal jár.

A címlapfotó illusztráció.