Varga Judit: Válaszolni fogunk Brüsszel jogi huliganizmusára

 

Brüsszel csütörtökön indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen a gyermekvédelmi törvény miatt.

Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-oldalán jelentette be, hogy Magyarország megkapta azt a felszólító levelet, amelyet az Európai Bizottság küldött a gyermekvédelmi törvény miatt. Brüsszel csütörtökön indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, mert úgy véli, hogy a törvény számos uniós szabályt sért. A kormánynak két hónapja van válaszolni.

Az igazságügyi miniszter Facebook bejegyzésében frappánsan számolt be a fejleményekről: „Reynders biztos úrnak  (a jogérvényesülésért felelős európai biztos) jeleztem, hogy tegnap megkaptam a levelüket. Megnyugtattam, hogy válaszolni fogunk Brüsszel jogi huliganizmusára”.


Varga Judit korábbi bejegyzésében kifejtette, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény nem ütközik uniós jogba. Az EU Alapjogi Chartája szerint is a szülők joga meghatározni, hogyan nevelik gyermekeiket.