Két fenyegetettséget jelölt meg a NATO, a délinek van kitéve Magyarország

 

A nemzet érdeke az elsődleges, azt kell összehangolni a szövetségi érdekrendszerrel, amelyben a hadsereg működik – jelentette ki a honvédelmi miniszter a véderő-, valamint a katonai és légügyi attasék keddi budapesti értekezletén.

Benkő Tibor emlékeztetett, hogy az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) két fenyegetettséget jelölt meg: a keletit és a délit. A keleti fenyegetettséget Oroszország lehetséges támadása jelenti, amely Magyarország szövetségeseit, Lengyelországot és a balti államokat érintheti – közölte.

Magyarország elsősorban a déli fenyegetettségnek van kitéve: instabil államokból emberek sokasága indul el a balkáni útvonalon Európa felé – mondta a miniszter. Benkő Tibor hangsúlyozta, hogy jól halad a honvédelmi és haderőfejlesztési program.


Közölte:

a katonáknak azt kell megmondaniuk, „milyen képességekre van szüksége” a honvédségnek,

más szakemberek pedig majd megvizsgálják, hogy gazdasági szempontból honnan célszerű beszerezni az eszközöket. A miniszter arra kérte az attasékat, hogy működjenek szorosan együtt a nagykövetekkel, cseréljenek információkat, mert fontos munkatársaik egymásnak. Minden információnak nagy jelentősége lehet – szögezte le, hozzátéve: a szakemberek láthatják az összefüggéseket.

Amikor egy országban választásokat tartanak, megváltozhat a politika, így a Magyarországhoz fűződő viszony is – mondta Benkő Tibor. A politikus

arra kérte az attasékat, hogy elsősorban a nemzeti érdeket szolgálják.

A katonadiplomáciában nem a pártpolitikai érdekek dominálnak, hanem a védelem- és a biztonságpolitika szempontjai – fűzte hozzá. Példaként említette, hogy amikor megromlott a viszony az ukrán vagy az amerikai kormánnyal, a katonai kapcsolatok megmaradtak, sőt fejlődni is tudtak

A címlapfotó illusztráció.