×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!
×

Saját magát szalámizza le az MSZP

 

Tovább folytatódik a szocialista párt széthullása.

Az MSZP országos etikai és fegyelmi tanácsa szombat délelőtt kizárt a pártból három veterán politikusát, a komlói Szakács Lászlót, a hajdú-bihari Juhászné Lévai Katalint és az egykori miskolci polgármestert, Mokrai Mihályt – értesült a Magyar Nemzet. A pártvezetés valamennyiüket a DK-val való összejátszással vádolta.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk Molnár Gyula az ATV-ben elmondta, hogy a DK és az MSZP megállapodása arról szólt, hogy a volt szocialista pártelnök a választás után a DK frakciójában folytatja munkáját, majd jött a hír, hogy az MSZP felfüggeszti Molnár tagságát, sőt azóta ki is zárták a pártból. Az is kiderült, hogy Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc és az MSZP jelenlegi társelnöke, Tóth Bertalan megállapodott arról, hogy Molnárt átadják a DK-nak.

Ehhez képest mégis az látszik, hogy a baloldali pártok már nemcsak az egymás javára történő visszalépésekkel veszik el a döntési lehetőséget saját szavazóiktól, de jóformán piaci kofákként árusítják saját politikusaikat is egymás között.

A Magyar Nemzet értesülései szerint a Tóth Bertalan–Kunhalmi Ágnes-féle pártvezetés elképesztő tisztogatásának hatásárára már a jövő héten kilépési hullámmal számolhat az MSZP.