Jövő héttől postázzák a nemzeti konzultációs íveket

 

Újabb járványügyi lazításokról döntött a kormány. Öt és fél millió beoltott után búcsút mondhatunk a maszknak és a védettségi igazolványt sem kérik el egyes helyeken. A csütörtöki Kormányinfón a pedofiltörvényt érő külföldi támadásokról is szó esett. Gulyás Gergely azt mondta, a jogszabály nem a melegekről, hanem a gyermekek védelméről szól – hangzott el az M1 Ma este című műsorában.


Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő elmondta: két alapvető rendelkezés lép életbe az 5,5 millió beoltott elérésekor. Az egyik a belső terekben történő maszkhasználatra vonatkozik, de az egészségügyben továbbra is kötelező marad. Módosul továbbá a védettségi igazolványok használata, éttermek, szállodák, fürdők és strandok esetében nem fogják elkérni, de tömegrendezvényekre, sporteseményekre és éjszakai szórakozóhelyekre továbbra is csak az igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be.

A legfontosabb dolog, amit tehetünk, az az oltás. Átálltunk egy készenléti oltási rendre, már csak az oltási igény az, ami változathat a helyzeten – ismertette Szentkirályi Alexandra.

A nemzeti konzultáció kapcsán a kormányszóvivő elmondta: 14 kérdésben kérik ki az emberek véleményét, a kérdőívek postázása a jövő hét közepe felé indul, de online módon is kitölthető. A kérdések bár szerteágazóak, de eredőjük ugyanaz: hogyan tudja a kormány felkészíteni az embereket a járvány utáni világra.

Zajlik egy globális népvándorlás, közben van egy járványhelyzet, ami nemcsak egészségügyi, de gazdasági kockázatokat is rejt. A kormány egyetértési pontokat keres az emberekkel a konzultáció segítségével.

Továbbá a pedofiltörvényről is kikérik az emberek véleményét, hiszen ez egy nagyon aktuális téma nemcsak idehaza, hanem Brüsszelben is, bár ott valószínűleg csak sajtóértesülésekre hagyatkoznak – tette hozzá Szentkirályi Alexandra.

A kormány azt kéri, hogy aki a törvényről véleményt formál, az olvassa el annak szövegét. A jogszabály nem a melegekről, hanem a gyermekek védelméről szól, hiába mondják azt, hogy a homoszexuálisok ellen szól. A szexualitás kérdéskörének ismertetése a szülő dolga és feladata, nekik is van egy saját elképzelésük arról, hogy ezt hogyan kell lefolytatni, a törvény pedig ezt a jogot adja a szülők kezébe.

A határellenőrzések kapcsán a kormányszóvivő elmondta, hogy a szomszédos országokból már a szokásos módon lehet belépni Magyarország területére, valamint hamarosan bevezetik az uniós zöld útlevelet is. Hazán hamarabb jutott el az átoltottságnak arra a szintjére, hogy védettségi igazolványt állítson ki, de ennek érvényességét is sikerül kétoldalú megállapodásokkal fenntartani.