Digitális fejlesztés segíti a pedagógusokat

 

Már magyarul is elérhetik a digitális önértékelő eszközt a pedagógusok – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kedden az MTI-vel.

„Az elmúlt időszak minden korábbinál nyomatékosabban figyelmeztetett arra, hogy folyamatosan megújuló és bővülő, egyre kifinomultabb digitális készségekre, tudásra van szükség az oktatásban is”


– mondta Solymár Károly Balázs, az ITM digitalizációért felelős helyettes államtitkára a közlemény szerint, hozzátéve, a tanárokat egy magyar nyelven újonnan elérhetővé vált önértékelő eszköz segíti erősségeik és fejlődést igénylő területeik feltérképezésében.

Mint írták, a pedagógusok digitális kompetenciájának európai keretére épülő online felület mindössze 22 kérdés megválaszolását követően ad részletes visszajelzést a pedagógusok digitális kompetencia-szintjéről, és hasznos javaslatokkal szolgál annak fejlesztéséhez is.

A 2013-as megjelenése óta többször módosított keret, a DigComp az állampolgárok számára szükséges általános digitális kompetenciára tesz ajánlást – tették hozzá.

Jelezték, hogy az Európai Bizottság kutatóintézete erre alapozva, tagállami szakértők bevonásával dolgozta ki a kifejezetten pedagógusokra vonatkozó DigComPEdu referenciakeretét. Az ezen alapuló önértékelő eszközt most már magyar nyelven is használhatják a hazai pedagógusok digitális felkészültségük szintjének felméréséhez – tették hozzá.

A közlemény szerint a digcompedu.dpmk.hu oldalon keresztül elérhető eszköz hat területen huszonkét kompetenciaelemet vizsgál. A keretrendszer a technológiai készségek helyett sokkal inkább arra összpontosít, hogy miként használható fel a digitális technológia a tanítás-tanulási folyamat hatékonyságának növelésében és megújításában.

Az anonim önértékelő eszköz lehetőséget teremt intézményi szinten összesített eredmények előállítására is, így egyes tanári karok felkészültsége önállóan is vizsgálhatóvá válik

– írta az ITM.

„A digitális eszközök és alkalmazások mára mindenütt jelen vannak, ami kompetenciájuk folyamatos fejlesztését követeli meg a pedagógusoktól is. Az új eszköz hiteles képet ad a köznevelési és szakképzési intézményekben dolgozó tanárok, oktatók jelenlegi tudásáról, és hasznosan támogatja ismereteik, készségeik elmélyítését” – részletezte Solymár Károly Balázs a közleményben.

A címlapfotó illusztráció.