Elmúlt a veszély, kiemelték a száz kilós légibombát a Lánchídnál - FOTÓK

 

Egy száz kilogrammos szovjet légibombát hatástalanítottak és egy másik légibombamaradványt is találtak a honvédségi tűzszerészek a Dunában, a Lánchíd közelében vasárnap délelőtt.

A honvédség tűzszerészei dolgoznak egy második világháborús, szovjet gyártmányú robbanótest kiemelésén és hatástalanításán a Lánchídnál

Gajdos Milán, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-nek elmondta: a Duna medrében fellelt eszköz kiemelését követően a tűzszerészek egy 100 kilogrammos szovjet légibombát azonosítottak. Az eszköz éles orrgyújtó szerkezetét eltávolították.

A helyszín átvizsgálásakor előkerült egy 250 kilogrammos szovjet légibomba maradványa is. Ez azonban nem tartalmazott gyújtószerkezetet – közölte. A tűzszerészek mindkét eszközt vízi úton szállítják el a helyszínről, majd a Magyar Honvédség központi gyűjtőhelyére viszik későbbi megsemmisítésre – tette hozzá.

A munkálatok idejére korábban mintegy 300 méter sugarú körben elrendelt – több forgalmas útszakaszt, a közösségi közlekedést is érintő – kiürítést és lezárást feloldották – tájékoztatott a kommunikációs tiszt.

(Fotók: MTI/Lakatos Péter)