Szlávik: A rohamosan terjedő Delta vírusvariáns nagy veszélyt jelent az oltatlanokra

 

Egyre több országban jelenik meg és terjed rohamos sebességgel az új típusú koronavírus fokozottan fertőzőképes indiai, vagy újabb nevén Delta variánsa – közölte az M1 Híradója.

Szlávik János infektológus azt mondta: az indiai variáns erősebb náthát okoz, amit nem feltétlenül vesznek komolyan, ezért betegségtudat nélkül terjeszthetik és ez veszélyes az oltatlanokra. Hozzátette: jelenleg tíz alatt van a Magyarországon kimutatott esetek száma.

„A tüskefehérje-változások miatt egyes újabb mutánsok sokkal erőteljesebben terjednek a közösségben, mit a korábbi brit, vagy akár a kínai variáns. Nem feltétlenül súlyosabb a megbetegedés, ezt még nem tudjuk, de a gyors terjedés az nagyon aggasztó azokra a közösségekre nézve, ahol nincsenek beoltva, és azóta az is kiderült, hogy az egy oltás, az nem elegendő az indiai mutáns terjedése ellen. Tehát

az van csak biztonságban, akinek mind a két oltása megvan, és eltelt már a második oltástól legalább két hét”

– fogalmazott Szlávik János.