A Balaton nemcsak a fürdőzőket, nyaralókat, horgászokat örvendezteti meg, hanem a természet szerelmeseit is. Aki fogékony a szépre, a világ csodáira, az soha nem „lakik jól” a tó látványával. Az északival szemben érdemtelenül alábecsült déli part csodás kilátások lehetőségét is kínálja.
Már a déli oldal legkeletibb településén, Balatonvilágoson is érdemes megállni, hiszen itt a legszélesebb a tó: közel 13 kilométer! Ha lemérni nem is fogjuk, a Panoráma-kilátóról a távolság is jól érzékelhetővé válik – hangzott el az M1 Itthon vagy! című műsorában.
„Ezt a napozóteraszunknak hívjuk – a belső szlengen »dekk«-nek. Kiváló naplementenéző hely, és napközben is, miután a strandról megfáradva feljövünk, kiváló sörökkel és kiváló ételekkel tudjuk múlatni a napégés fájdalmait” – mondta Hermán Norbert János, a balatonvilágosi Hedon Sörfőzde ügyvezetője.
A helyi sörfőzdében bonyolult gépsorok helyett embereket látunk, ahol még van tekintélye a kézzel végzett munkának. És ha valaki kíváncsi rá, hogyan illeszthető össze a hagyomány és a technológia, az egy sörtúra keretén belül bejárhatja az üzemet is.
A Balatont a turisták a 19. században fedezték fel, a fővároshoz viszonylag közel fekvő – akkoriban persze jóval távolabbinak tűnt a hosszú utazások miatt – Siófok is nagy vonzerővel bírt, aminek hatására a 20. században igazi nagyvárossá duzzadt. A rohamosan gyarapodó település vízellátását hivatott rendezni a sárga víztorony épülete, amely hamarosan a város egyik jelképe lett. Az „öreg hölgy” 1912 óta tartja magát a város főterén. Nyugdíjas évei előtt egy darabig a Balaton vizét juttatta el a háztartásokba, ám egy idő után nem bírta a tempót: új vízellátó épült, a romantikus toronyból pedig elsősorban turisztikai attrakció lett. A víztorony szenzációja a legfelső szinten található.
Az asztaloknál üldögélve 360 fokban gyönyörködhetünk a látványban. A kávé ide egy szinttel lentebbről érkezik, ahol a padló már nem mozog alattunk, de a panoráma itt is nagyon szép.
„Siófok közepén áll a víztorony. Tehát bármelyik területről meg lehet közelíteni, mindenki meg fogja találni. Az Siófok szíve. A kilátás nagyon szép, mindennap mást láthatunk. A Balaton vize is változik, ahogy látjuk azt, hogy fúj a szél vagy éppen csendes idő van” – mondta Czéhmeiszter Melinda, a Siófoki Víztorony felszolgálója.
Siófok ma az egyik legnépszerűbb üdülőhely, emellett a legnépesebb, legnagyobb balatoni város. De akármilyen nagyra is nőtt, a víztornyon nem fog ki: a magasból könnyűszerrel az egész várost belátni.