Szijjártó: A világjárvány felgyorsította a magyar gazdaság dimenzióváltását

 

Hatalmas érdeme valamennyi magyar embernek, hogy hazánk tudta adni a legsikeresebb egészségügyi és a legsikeresebb gazdasági választ is a világjárványra, aminek köszönhetően a magyar gazdaság indult újra elsőként Európában – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Komáromban, a Foxconn elektronikai vállalat beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján kedden.

A miniszter a tárca közleménye szerint kiemelte: a világjárvány nemhogy lelassította, hanem még fel is gyorsította a magyar gazdaság dimenzióváltását, mivel számos beruházás a legfejlettebb és legmodernebb informatikai technológiákat hozta Magyarországra az elmúlt időszakban. Az elektronikai ipart kiszolgáló beruházásoknak hála, sikerült jelentős mértékben lerövidíteni a beszállító láncokat, amivel Magyarország erős és fontos szereplővé tudott válni az iparágban – közölte.

„A Foxconn és a hozzá hasonló vállalati beruházásoknak köszönhetően elmondhatjuk, hogy 36 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint egy esztendővel ezelőtt és a foglalkoztatottak száma újra közel került a 4,6 millióhoz ”– hangsúlyozta a miniszter.


Kiemelte: „mindennek fontos feltétele volt a kormány beruházás-ösztönzéssel foglalkozó akcióterve, valamint, hogy a világjárvány alatt sem tértünk le erről a bevált útról és segély helyett munkát adtunk az embereknek”.

A beruházásról szólva Szijjártó Péter elmondta, hogy ismét egy keletről érkezett beruházó újabb magyarországi fejlesztését jelentheti be, hiszen a Foxconn csoport tagja a Cloud Network Technology Kft., ami egy 5 milliárd forintos beruházást hajt végre Komáromban. Ennek nyomán a cég foglalkoztatotti létszáma eléri a 600-at, valamint 17 ezer négyzetméterrel növeli a raktárkapacitási területét, aminek nyomán a vállalat újabb megbízásokat tud teljesíteni a legnagyobb elektronikai cégek irányába. Mindehhez a kormány 1 milliárd forintos támogatást biztosít – mondta el a miniszter.

Hozzátette: „a Foxconn-dolgozók több mint 90 százaléka már be van oltva, ebből fakadóan a vállalat zavarmentesen tudott üzemelni még a világjárvány legnehezebb időszakában is”.