Megtartotta alakuló ülését az új operatív törzs

 

Megtartotta alakuló ülését a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs, a keddi ülés témája a gyerekek nyári táboroztatása volt - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter a tanácskozás után újságírókkal.

Novák Katalin az operatív törzs vezetőjeként tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a járvány előtti évekhez hasonlóan, az idén minden korábbinál nagyobb volt az érdeklődés az Erzsébet-táborok iránt. Annak érdekében, hogy egyetlen gyereket se kelljen visszautasítani, félmilliárd forint többletforrást biztosítanak ezekre a táborokra – tette hozzá.

Idén a napközis táborok mellett ottalvósakat is lehet szervezni, így a nyári szünet tíz hetében 110 ezer gyerek töltheti a szünidő egy részét Erzsébet-táborokban, a hétvégéken pedig családi táborokat szerveznek – ismertette.


Novák Katalin beszámolt arról is, hogy a járványidőszak alatt felújították az Erzsébet-táborokat. A zánkait téliesítették is, Fonyódligetre pedig augusztus 1-jétől jurtatábort szerveznek.

Hozzátette: a táborokra a mindenkori járványügyi szabályok irányadók, és garantálják, hogy csak olyan felnőttek vehetnek részt a táborokban, akiknek van védettségi igazolványuk.

Kitért arra: az erdélyi Erzsébet-táborba az idén nem utaztatnak magyarországi gyerekeket, oda erdélyi magyar gyerekeket várnak.
A miniszter elmondta, a grémium azt javasolta, hogy a köznevelési intézmények augusztus utolsó hetében is szervezhessenek táborokat. Úgy látják, indokolt az eredeti rendelkezés felülvizsgálata - tette hozzá.

Novák Katalin azt mondta, hogy a nagyfokú átoltottság teszi lehetővé az élet újraindulását. Biztonságra és szabadságra van szükségük az embereknek, ezt segíti a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs - fogalmazott. Jelezte, ma Magyarországon több vakcina van, mint amennyire szükség van, ez jelenti a garanciát az élet újraindítására.

 

Korábban Novák Katalin a Kossuth rádióban beszélt arról, hogy meg kell teremteni a feltételeit a közösségi élet mielőbbi újraindításának.
Mint ismert, a miniszter vezetésével feláll a társadalmi élet újraindításáért felelős operatív törzs. Erről Novák Katalin azt közölte, ez egy "széleskörű" operatív törzs lesz, állandó tagokkal és meghívottakkal.

A törzsben benne lesz mások mellett Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, valamint Müller Cecília országos tisztifőorvos és meghívottként Langerné Victor Katalin, a társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkár - sorolta a miniszter.

 

kiemelt kép: MTI